Személygépkocsi és tartálykocsi ütközött az algyői körforgalomnál, péntek délután.
A szegedi rendőrök elfogtak két grúz férfit, akik a gyanú szerint több lakásbetörést követtek el az egész ország területén.
Algyő delegációja Újvár testvértelepülésének meghívására a hét végén részt vett Magyarszentmártonban a templombúcsú rendezvényén. A rendezvény lehetőséget adott arra, hogy egyeztessünk a RO-HU határon átnyúló pályázati lehetőségekről, projektötletekről.
Stabil a nagyközség idei költségvetése – hangzott el a képviselő-testület októberi ülésén. Szó volt a horgásztavak üzemeltetéséről, megújítják a fitneszparkot, illetve első olvasatban a 2024-es költségvetési koncepció fejlesztési javaslatait is tárgyalták a képviselők.
A sereghajtó ellen javította az utóbbi hetek botlását az Algyő, így Fülöp Tibor csapata továbbra is harcban van a dobogós helyek egyikéért.
A kérdőív kitöltésével amellett, hogy hozzájárul Algyő mobilitási fejlesztéséhez, értékes ajándékot nyerhet. A fődíj egy elektromos roller.
Sima győzelmet aratott az Algyő ellen a Mórahalom, amely így egy pontra megközelítette riválisát a tabellán. Az algyőiek egy pontrúgásból még egyenlítettek, de a hazaiak lendületét ez sem törte meg, és végül magabiztos sikert arattak.
Algyő részt vett a TOP_Plusz-6.1.4-23 Aktív turizmus fejlesztése című, Alsó-Tisza és a Maros folyókat érintő fejlesztés projektindító megbeszélésen a Vármegye Önkormányzatának Tisza termében.
A Gyevi Art Kulturális Egyesület Tollforgatók Köre és az Algyői Könyvtár irodalmi és grafika pályázatot hirdet „Amikor a toll kibicsaklik” címmel.
2023. november 15. (szerda) 17 órára közmeghallgatást hívok össze Algyő Nagyközség Képviselő-testületének határozata alapján az Algyői Faluházban.
Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Algyő, Búvár u. 9. fsz. 6. szám alatt megüresedő költségalapú bérlakás legfeljebb 5 évre történő bérbeadására, 2023. december 1-től.
Rozsnyai József vásárolt néhány tökmagot, amelyre az volt írva, hogy óriástök. Gondolta megpróbálja, lássuk mi lesz belőle. Az eredmény őt is meglepte.
Odahaza kapott ki az Algyő, amely nem igazán találta a rést és a ritmust a szervezetten védekező Ásotthalom ellenében. A vendégek a második félidőben Góra Márk kiváló szabadrúgásával viszont előnyhöz jutottak, és végül nagyon értékes három pontot szereztek – az Algyő pedig így visszacsúszott a negyedik helyre.
Hebertsfelden évtizedek óta testvértelepülése Algyőnek. A jó kapcsolatot még Piri József egykori polgármester alapozta meg, de a kötelék azóta is szoros maradt a két település között. Az idei Algyő Napi rendezvénysorozatra 22-en érkeztek a kis német városból, hogy együtt ünnepeljenek az algyőiekkel.
A Mese Pajta elnevezésű rendezvényen hangos volt a Tájház udvara a kacagástól és a gyerekzsivajtól. A legkisebbektől kezdve a kicsit nagyobbak is megtalálhatták maguknak a megfelelő programot.