Már november 25-e előtt megkezdtük a készülődést a Gyevikult Nkft. által szervezett adventi kézműves programjára. Hiszen a rendezvény egyik foglalkozása a mézeskalács házikó készítés volt. A másik programelemünk ajtódísz készítés volt.
Székelyhídon került sor a XVII. Érmelléki Kórustalálkozóra, melyen immár másodjára vett részt az Algyői Búzavirág Dalkör.
Kapronczay Éva selyemfestő szinte varázsol a színekkel és a mintákkal. Olyan egyedi darabok kerülnek ki a kezei közül, amelyek nemcsak időtállóak a divat szempontjából, de egyediek és különlegesek is. A rajztanárból lett alkotóval beszélgettünk.
2023. november 17-én töltötte volna be 90. életévét Eke József Wlassics-díjas népművelő, az Algyői Művelődési Ház egykori igazgatója.
A Gyevi Art Kulturális Egyesület Tollforgatók Köre és az Algyői Könyvtár irodalmi és grafika pályázatot hirdet „Amikor a toll kibicsaklik” címmel.
A Mese Pajta elnevezésű rendezvényen hangos volt a Tájház udvara a kacagástól és a gyerekzsivajtól. A legkisebbektől kezdve a kicsit nagyobbak is megtalálhatták maguknak a megfelelő programot.
Igazán izgalmas programnak ígérkezett az idei második foltvarró tábor, hiszen nemcsak egy különleges foltvarrótól tanulhattak a résztvevők, de még egy speciális technikát is elsajátíthattak. Saját módszeréről és a kézimunka szeretetéről beszélgettünk az Angliában élő Horváth Katalinnal, aki a tábor erejéig Algyőre látogatott.
Szeretettel várjuk 2023.10.07-én nyugdíjas korú lakosainkat Idősek Napi rendezvényünkre!
Nagyon jó hangulatban zajlott az Algyői Könyvtár szervezésében megrendezésre került 2. "Kocsmakvíz" est a Szent Anna Teraszon. A nyertes csapatok a 'Csontdarálók' Nagy Sanyi kapitánnyal és a 'Tolni' csapat Boros Kriszta kapitánnyal. Szoros verseny volt az újonc 'Első helyezett' csapattal, akik a legjobb gyüttmönt csapat címet vihették haza.
Az Algyői Parlando Énekegyüttes felvételt nyert a Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktárba. Az együttes 22 éve ápolja és törekszik megőrizni a magyar operett hagyományait. Fellépéseikkel sokakkal megszerettették ezt a műfajt. A kulturális örökség szakkategóriába sorolt Parlando munkájának méltó elismerése ez.
A Gyevi Art Kulturális Egyesület Tollforgatók Köre és az Algyői Könyvtár irodalmi és grafika pályázatot hirdet „Amikor a toll kibicsaklik” címmel.
Palya Bea Egyszálének koncertje nyitotta meg a Szent Anna napi búcsú rendezvénysorozatát a templomban. A művésznő hatalmas mosollyal és szeretettel érkezett meg, és már a beéneklésnél is betöltötte hangja a templomot. A koncert után pedig a Hírmondóval is beszélgetett kicsit.
Az Algyő Foltvarrók Köre augusztus 26-án, szombaton ellátogatott a Magyar Foltvarró Céh által szervezett Országos Foltvarró Fesztiválra, Budapestre a Kultúrszövőgyárba.
Napjainkban meglehetősen gyorsan kézhez kaphatunk bestseller könyveket a saját anyanyelvünkön. Ez olyan természetessé vált, hogy bele sem gondolunk, hogy egy viszonylag frissen megírt, több száz oldalas idegen nyelvű regény hogyan kerülhet az éjjeliszekrényünkre magyarul. A fordítás rejtelmeiről Illés Róbert, algyői műfordítóval beszélgettünk.
Deszken a polgármesterek főzőversenyén ez évben is sikeresen szerepelt Algyő Nagyközség Önkormányzata. Pörkölt kategóriában bronz minősítést kapott a zsűritől, valamint a Deszkiek Kedvenc Halsütője minősítést is kiérdemelte.