A tabella másodikja, az Algyő az edző váltó Balástya otthonában gyűjtötte be három pontot. Itt is vezetett az esélyesebb vendégcsapat, majd jött az egyenlítés, a meccs végén mégis az Algyő örülhetett, hiszen a 76. percben Csányi Ádám gólja eldöntötte a találkozó sorsát.
Az Algyő SK életében sok változás történik az idei szezontól, de a munka nem áll meg. Az edzők ugyanolyan lelkesen vetik bele magukat a legkisebbektől egészen a felnőtt korosztály trenírozásába, mint ahogy azt eddig is megszokhattuk tőlük.
A szabadstrand területén új kikapcsolódási és sportolási lehetőség nyílt az oda érkezők számára. 936.000 forint kivitelezés összegből kialakításra került ott egy új strandkézilabda pálya.
Idén is Algyőn pihent meg a VíziVándor Tábor népes csapata. Több mint 300 résztvevő kötött ki a szabadstrandon, ahol lelkes fogadóbizottság készült az érkezésükre.
Az eredetihez képest két és fél órával elolt finálékat már napfényes időben, Kopasz Bálint kezdte meg, és a 2019-es szegedi viadalon 1000 méteren, Kanadában a királyszám mellett K–2 500-on is győztes sportoló megszerezte a negyedik világbajnoki címét is, ezúttal K–1 500-on verte meg a mezőnyt.
Idén ötödik alkalommal szervezett kajaktábort Algyőn az Algyői Vízisport Egyesület. A meleg, vidám nyári időjárás tökéletes körülményeket teremtett a résztvevőknek, hogy a programokat a lehető legjobban kiélvezzék.
Július elsején az Off-Road szerelmesei vették birtokba az algyői árteret. Az Esőerdő Kaland nevet viselő versenyre három kategóriában is lehetett nevezni. Na, de mit is takar egy ilyen megmérettetés? Erről beszélgettünk Kapanyás Zsolttal, a rendezvény szervezőjével.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Hatvanban, a XXI. ITF Taekwon-do Nemzetek Kupáját. A versenyre, 8 ország több mint 300 sportolója nevezett. A harcművészek küzdelem és formagyakorlat kategóriákban mérhették össze tudásukat. Az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztálya 3 fővel képviseltette magát, akik 2 éremmel térhettek haza.
Hosszas várakozás után április 28-án átadták a település új, 33-szor 25 méteres szabvány méretű kültéri medencéje. A próbaüzem után a közönség a nyár elején csobbanhat a vízben.
Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Klub a VI. Fehér Kupa és VI. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád és Békés megyéből érkező klubok mellett, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do szakosztálya is képviseltette magát.
Remek hangulatú és igen tartalmas napot zárt szombaton az Algyői Vízisport Egyesület. Versenyzők, szülők és egyesületi vezetők együttes összefogásával tavaszi nagytakarítással kezdtük a szezont.
Az elmúlt hétvégén rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Budapesten az idei mestervizsgát. Az Algyői Sportkör vezetőedzője és versenyzője, Zsarkó Dániel Péter helytállt a kihívást jelentő feladatokon, így méltán érdemelte ki az 5. Dan mesterfokozatot, amivel 25 éves Taekwon-do pályafutása egyik jelentős mérföldkövéhez érkezett.
Március 11-én rendezték meg Veszprémben az év egyik legnagyobb hazai ITF Taekwon-do eseményét, a 2023. évi Gyermek, Serdülő, Ifjúsági és Felnőtt Magyar Bajnokságot. A rendezvényre az ország minden tájáról, 36 klub 351 versenyzője nevezett.
A február 25-én tartott Sportbál keretein belül adták át az Algyő Jó Tanulója–Jó Sportolója kitüntetéseket, amelyet mind a sportban, mind a tanulásban eredményesen szereplő fiatalok kaptak meg.
Felkészülési mérkőzéseken bizonyíthattak U-korosztályú fiataljaink. Mihályi Tamás U14-es és Bogdánfi Márton U15-ös tanítványai a szerb FK Partizan ellen léphetek pályára, előbbiek számára a mérkőzés 1–1-es döntetlennel zárult, a második félidőben vették be egymás kapuját a csapatok, a mi részünkről Varga Zalán zörgette meg a hálót.