Lelkesen készültünk május utolsó hetére, hiszen a gyermekhét programjait a két nagycsoport búcsúztatásával zártuk. De nézzük csak mi minden történt a héten!
Hétfőn reggel minden dajka és óvónő az udvaron sürgött-forgott, hogy mire 10 óra lesz elkészüljenek a népi fajátszóház helyszínei. Volt itt fakörhinta, lepénysütögető, labirintus, a gyerekek izgatottan tízóraiztak, alig győzték kivárni, hogy kint lehessenek. Meglepetésként kapott mindenki egy falapocskát, hogy azon gyűjtse a helyszínek pecsétjeit. Gyorsan eltelt a délelőtt, mindenki elfáradt, a finom ebéd elfogyasztására senkit sem kellett biztatni. Mi mindannyian már a keddi napon gondolkodtunk, hogy hol legyen a néptánc évzáró.
Előkészítettük a táncos ruhákat, megérkezett Gábor bácsi, indulhatott a Táncház. Tapasztalatuk, hogy a gyerekek szeretnek járni a néptánc foglalkozásokra. A program célját elértük, hiszen a gyerekek megismerkedtek népi játékokkal, megszerették a népzenét, élvezték a foglalkozásokat, érzik a zene lüktetését, ritmusát. Sokat játszottak, személyiségük formálódott a zene, a játék, a népi kultúra és a közösség erejével.
Szerdán meglepetéssel készültek a középső csoportosok a nagyoknak. A bagoly csoport köszöntője, a margaréták vidám, pöttyös labdával koreografált műsora, a pillangók gitárkísérettel előadott dalai színesítették a délelőttöt. Örömmel fogadták a Macik, a Sünik a kis meglepetés ajándékokat. Meghatódva nézték a műsort, hiszen ez nekik szólt, most ők voltak a nézők, akiket ünnepeltünk.
Ez a kis kedves búcsú előzte meg a másnapi, a tornaszobában megtartott óvodai évzárót. Mindkét csoport sajátos, egyéni arculatot mutatva ünnepelt a feldíszített tornaszobában. Ünneplőbe öltöztek a gyerekek, óvónők meghatódott szülők, felnőttek vették tudomásul, hogy lezárult egy szakasz, kezdődik egy új! Ezek a gyerekek ezután iskolások lesznek. Reméljük, ballagó batyujukba a szerencsét hozó kis ajándékok mellé bekerül majd ez a sok felejthetetlen élmény is.
Sok sikert, minden jót kívánunk a Süni, Maci nagycsoportosainknak elkövetkező iskolai évekre!
Ezután elkezdődött a nyári élet az óvodában, amelynek egyik programja hagyományaink szerint a nagycsoportosok számára az úszás, vízhez szoktatás. Ezúton is nagyon köszönjük az Algyői Borbála Fürdőnek ezt a lehetőséget.
Végül elérkezett a várva várt kirándulás Csongrádra, a Bokros-tanyára, a „vadnyugat városába”, ahol sokféle tevékenység várta őket: például patkódobás, labirintus, hordólovaglás, aranymosás, lovaskocsikázás. A nap végén a házigazdák vidám műsorral búcsúztak el a gyerekektől.
forrás: Algyői Hírmondó
Hegedűs Edit már 12 éve dolgozik azért, hogy a fiatalok és az idősebbek megszeressék a néptáncot. A 2022-ben Alkotói díjjal elismert tanítónő nemcsak a tánc szeretetét adja tovább, hanem egy olyan közösséget kovácsolt össze, akik nemcsak a hagyományőrzésben vesznek részt együtt, de a mindennapokban is számíthatnak egymásra...
Idén Eger városának foltvarrói látták vendégül az ország patchwork rajongóit a Magyar Foltvarró Céh évente megrendezett Országos Foltvarró Fesztiváljára. A három napos rendezvénysorozat szombati napján látogattunk el, az Algyői Foltvarrók Köre tagjai.
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy az Algyői Polgármesteri Hivatal személyes ügyfélfogadási rendje az alábbiak szerint változik 2024. október 1. napjától.
Algyő Nagyközség Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzata értelmében Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete alakuló ülése 2024. október 1. napján 17:00 órakor kerül megtartásra az Algyői Faluházban (6750 Algyő, Búvár u. 5.).
Sipos József növényorvos Balogh László nyugdíjazása után került a Gyeviép Nkft.hez és látja el tanácsaival Algyőt. A címzetes egyetemi docensként dolgozó szakember szántóföldi növénytermesztés, kertészet és dísznövény területén is végez szaktanácsadást és gyakorlati munkát.