Közüzemi számláiról alkudozik a Szegedi Tankerület, több mint 20 millióval tartoznak – ez is kiderült az algyői képviselő-testület májusi rendes ülésén. Döntöttek arról, hogy 5 millióból szépül a Tisza-part, nem költhet többet rá a Gyeviép, illetve intézményi felújításokról is határoztak.
Idén ünnepli fennállásának 10-ik évét a Zsibongó Néptáncegyüttes. Ebből az alkalomból a csapat egy zselnicemeggy fát is ültetett a Fő téren. Az együttes mögött rengeteg fellépés és közös program áll, és az eltelt hosszú idő alatt lelkesedésük és barátságuk töretlen.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megbízásából a Szerocor Konzorcium földi kémiai szúnyoggyérítést végez Algyő Nagyközség belterületén.
A FER Tűzoltóság Kft. algyői létesítményi tűzoltósága 2022. május 24-25-26. napokon tűzoltási gyakorlatot tartott a MOL Nyrt. DS Logisztika – ATM, Algyő telephelyén.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Hatvanban, a jubileumi XX. ITF Taekwon-do Nemzetek Kupáját. A versenyre, 7 ország 35 klubjából, 270 sportoló érkezett. A harcművészek küzdelem és formagyakorlat kategóriákban mérhették össze tudásukat. Az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztálya 4 fővel képviseltette magát, akik 3 éremmel térhettek haza.
A Csongrád-Csanád Megye Sportjáért és Ifjúságáért díj kitüntetését kapta meg idén márciusban Andrássy Árpád, a szegedi Délvidéki Lövészakadémia elnöke. A kitüntetésre mi algyőiek is nagyon büszkék vagyunk, hiszen Andrássy Árpád hosszú ideje itt a faluban tanítja lőni a sport iránt érdeklődőket.
Tajthy Gabriella 2015. óta várja az alkotni vágyókat egy kis kreatív kikapcsolódásra. A Kreatív Kávé foglalkozásaival már Algyőn is találkozhattak az érdeklődők, hiszen nem a 2022-es nyár lesz az első alkalom, amikor községünkbe várják az érdeklődőket ezek az alkotóprogramok.
Miután jelentkezett a fiatalember, aki megrongálta a szobor ujjait, a család saját költségén megjavíttatta azt Bánvölgyi művész úrral. Reméljük, jó példa lesz ez minden hasonló esetre nézve. Bárcsak mindenki így vállalná a tettéért a felelősséget!
A képviselő-testület arról is döntött áprilisi ülésén, hogy pályázatot nyújtanak be a volt sárga iskola felújítására. Amennyiben nyernek, oda költözne az AESZI. Szó volt arról is, hogy idén ismét támogatják a gyermektáboroztatást, sőt meg is emelték az összeget.
Lakossági bejelentés alapján az önkormányzat tájékoztatást kért az MVM Áramhálózati Kft-től, hogy miért nincs áram Algyő egyes helyein.
A vajdasági Palicson folytatott megbeszéléseket az algyői önkormányzat. Az ottani turisztikai fejlesztésekért és üzemeltetésért felelős cég vezetőjével, Dencs Valériával, illetve Martonos polgármesterével, Horváth Gergellyel találkoztak.
Értesítjük a lakosságot, hogy a Szegedi Vízmű Zrt. 2022.05.30 – 31-én (hétfőn és kedden) 22:00-tól 5:00 óráig hálózatöblítési munkákat végez.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megbízásából a Szerocor Konzorcium földi kémiai szúnyoggyérítést végez Algyő Nagyközség belterületén.
A Szegedi Vízmű Zrt. munkatársai vízmérő leolvasást tartanak Algyő egész területén a 2022. május 22. és 25. közötti időszakban.