Az Algyői Gyermek- és Ifjúsági Napon számos program mellett a gyerekek kipróbálhatták a Slow Motion videó készítést is.
MI+TE=EGYÜTT – Szőke Tisza Nyugdíjas Klub hagyományőrző tábora általános iskolásoknak 2015. július 13-17., de. 9 órától du. 16 óráig a Civil Házban.
A Folk-Híd fesztivál keretében június 24-én szerdán kerül megrendezésre az Algyői Sokadalom! A program 18 órakor kezdődik a Faluházban. Házigazda a Zsibongó Néptáncegyüttes. Fellép: a Hasad Táncegyüttes (Törökország), és a Szeged Táncegyüttes táncosai.
Az Alkotóházban 2 hetente tartandó rajzműhely nyári szünet előtti utolsó foglalkozása június 6-án (szombaton) volt. De a rajzolni szerető gyerekeknek nyáron is kínál különböző programokat a Gyevi Art Kulturális Egyesület Alkotók Köre.
A 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok rangos eseménysorozatán algyői közreműködőket, fellépőket is láthat az érdeklődő közönség.
2015-ben immáron tizenhetedik alkalommal került megrendezésre a Deszki Maros Menti Fesztivál. Amelynek célja, hogy a tehetséges gyermekeknek, csoportoknak fellépési lehetőséget adjon és a szakmai zsűri közreműködésével segítse munkájukat.
2015 május 23-án került volna megrendezésre az Ezerjófű Egyesület „A család egészségkertje” című programja a Tájház és EzerJóHáz helyiségeiben és kertjeiben. Az eredeti tematikával összeállított program új időpontja várhatóan július hónap első felében lesz, melyről új plakátok, szórólapok és meghívók fognak tájékoztatást adni az érdeklődőknek.
Családi Gyermek- és Ifjúsági Nap 2015. május 31., vasárnap Algyői Faluház, Búvár u. 5.
Bornai Tibort leginkább zenészként ismerhetjük – mint a KFT billentyűsét, zeneszerzőjét, szövegíróját, aki nem egy Koncz Zsuzsa-dalt is jegyez, de Somló Tamás, Mácsai Pál, Kern András és sok más előadó lemezén is közreműködik. Mindemellett megjelent már regénye, önéletírása, esszé-gyűjteménye és útikönyve is, az utóbbi években pedig a képzőművészettel is foglalkozik, egészen pontosan: fest.
A nagyváradi születésű írónő az Algyői Tollforgatók tagjaként már nem ismeretlen a helyieknek, hiszen több kötetének megjelenését kísérhettük figyelemmel. A Gyevi Art Kulturális Egyesület és az Algyői Könyvtár közös rendezvényén most irodalmi díjairól, nemrégiben megjelent novellásköteteiről és azok hőseiről: Puszi Úrról és Tóth Tihamérről mesélt közönségének Szilágyi-Perjési Katalin.
2015. április 24-25-26.-án (péntek, szombat) kerül megrendezésre az idei falunapi rendezvénysorozat, melynek helyszíne az Algyői Faluház színházterme és a Faluház és környéke. A részletes programot az alábbi linket találja a kedves olvasó.
A Gyevi Art Kulturális Egyesület, valamint az Algyői Faluház és Könyvtár a Költészet Napja alkalmából versünnepet rendez a Könyvtárban. Célunk, hogy minél több fiatalabb és idősebb algyőit bevonjunk a rendezvénybe.
2015. Április 10-én, pénteken 17 órakor Boldizsár Mária algyői alkotónk fotókiállításának megnyitója kezdődik a Faluház Galériában.
A Gyevi Art Kulturális Egyesület, valamint az Algyői Faluház és Könyvtár a Költészet Napja alkalmából versünnepet rendez a Könyvtárban. Célunk, hogy minél több fiatalabb és idősebb algyőit bevonjunk a rendezvénybe.
Várjuk minden hozzátartozó, ismerős emlékeit, melyet az I. és a II. világháborúban elesett vagy harcolt algyői hős katonákról őriz. Lehetnek régi családi fotók, igazolványok, festmények, üdvözlőlap, levél, irat (értesítés, igazolvány, ajándékként küldött tárgy, egyéb emlék).