Hegedűs Gáborral találkozhatunk Algyő utcáin, irodalmi programjainkon, láthatjuk kertjében munkálkodni, de azt kevesebben tudhatjuk, hogy sűrűn ragad tollat. Keze alatt versek, novellák születnek, és bár hivatása nem az írás, mégis ebben talált igazán magára.
Megemlékezés '56 hőseire Algyőn a Csillag Musical Társulat közreműködésével.
Régi edények és különböző használati tárgyak, de még a nyolcvanas évekből származó Grundig tévé is van abban – a hétvégén átadott – algyői Látványraktárban, aminek a tájházban találtak helyet.
Egy török pipát is rejtett a kert Algyőn, még mindig egészben van, a tulipános minta is látszik rajta. Emellett Árpád-, bronz- és avarkori tárgyak maradványai is előkerültek a föld alól, tárlaton mutatják be ezeket.
A Szegedi Őserő Dalárda elhatározta Trianon 100 évfordulójára elzarándokol Csongrád-Csanád megye minden Trianon emlék-helyére, és egy fél órányi énekes-verses műsorral, valamint zarándok szalagos koszorúzással rója le kegyeletét.
A Reakció Ifjúsági Közösség (RiK) idén augusztusban is megrendezte a generációkat összekötő partiját, melynek sikere minden képzeletet felülmúlt.
Tizenhat települést érint majd megyénkben a szőregi Őserdő dalárda zarándoklata augusztus 15. és 16. között.
Hosszú heteken keresztül töltötte meg szebbnél szebb zeneszó a tereket Algyőn, Mórahalmon és Makón is a Térzene programban. Mindegyik településen szombaton zárult a március 13-án útjára indított programsorozat, ami százakat csábított a terekre.
A hosszú hétvégén, péntektől vasárnapig, gazdag program várta az algyőieket, nagy sikert aratott – az eső sem tudta elmosni – az első alkalommal megrendezett Gyevikult grillverseny. Tegnap szentmise, körmenet, Szent Anna-napi búcsú kirakodóvásárral zárta a programsorozatot.
Ingyenes koncerteket hallgathattak szombat délutántól az algyőiek a Tájház udvarán. A program érdekessége az volt, hogy a fellépő formációk mindegyikének volt helyi kötődése.
Az algyőiek is megünnepelték Szent Iván éjjelét szombaton, méghozzá nem is akárhogy.
A Hősök Napja alkalmából Algyő repülős múltrája emlékezve koszorúzták meg a Levendula Hotel területén található hangár falán lévő emléktáblát.
Értékes, de ugyanakkor virtuális programokat kínálnak idén a települések a Közösségek Hetében. Algyőn a tájházat és a helyi közösséget mutatták be egy online tárlatvezetés során.
A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár szeretettel meghívja Önt és Barátait Gálné Nagy Ildikó szövő, népi iparművész kiállításának megnyitójára.
Az alábbi linken a 2015. évi Anna-napi Búcsú programjai olvashatóak...