× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

10 év, 100 program, 1000 élmény

|
2022. június 13. | Kultúra

Idén ünnepli fennállásának 10-ik évét a Zsibongó Néptáncegyüttes. Ebből az alkalomból a csapat egy zselnicemeggy fát is ültetett a Fő téren. Az együttes mögött rengeteg fellépés és közös program áll, és az eltelt hosszú idő alatt lelkesedésük és barátságuk töretlen. Hogy mi a csoport titka? Néhány titkot elárult Hegedűs Edit, a néptáncegyüttes egyik vezetője.

– Hogyan jött a tánc az életébe?
– Hatéves voltam, amikor a szüleim beírattak néptánc szakkörre. A próbák hangulata, a fellépések izgalma, a külföldi utak sikerei folyamatosan azt erősítették bennem, hogy a néptánc végigkíséri majd az életem. Ennek már 34 éve. Remélem, még legalább ennyi bennem van!

– Mikor alakult meg a Zsibongó és miért hozták létre?
– 2005-ben kezdtem tanítóként az algyői iskolában. Ugyanakkor elindítottam a néptánc szakkört is az alsó tagozaton. Nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is nagyon lelkesek voltak, támogattak bennünket. Többen is kérdezték a következő években, hogy nem szeretnék felnőtteket is oktatni, így végül 2012. őszén megalakult a Zsibongó Táncegyüttes.

– Hányan kezdték el akkor a néptáncot?
– 12-13 fővel indultunk, de szerencsére gyorsan gyarapodott a létszám. A nemek aránya is viszonylag kedvezően alakult. Azóta már több, mint 30 tagú a csoport, köztük 9 házaspár.

– Milyen táncokat, koreográfiákat szokott tanítani a csoportnak?
– A táncegyüttest 5 évig Krisztin Ádámmal vezettük. Őt a munka Budapestre szólította, ezután Bogár Szabó Bálinttal folytattuk a csoport vezetését. Bálinttal együtt választjuk ki az új táncanyagot, amelyet általában a többnapos nyári tánctáborban kezdünk el. Ekkor még csak a lépéseket kezdjük megtanítani, koreográfia akkor születik, ha a lépések már jól mennek. Igyekszünk olyan táncanyagot választani, amelyhez hasonlót még addig nem tanultak a táncosok. Úgy is mondhatnánk, megpróbáljuk a Kárpát-medence minél színesebb táncpalettáját elkészíteni. De a változatosság kedvéért tanultunk már olasz táncot is: a tarantellát. Ezt 2 éve, az iskolabálon mutattuk be először. Nagy sikert arattunk azzal is. Idén októberben ünnepeljük fennállásunk 10-ik évfordulóját. Ebből az alkalomból újra elővettük a legelső táncanyagot, a szilágyságit, hogy minden most táncoló Zsibongó is együtt táncolhasson. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy közvetlen környezetünk, a Dél-Alföld táncanyagát mindenki tudja, ezért a dél-alföldi oláhos, lassú és friss csárdás is a próbák fontos részét képezi.

– Milyen fellépéseket szoktak vállalni?
– Szívesen megyünk mindenhova, ahova hívnak bennünket. Az őszi Gálaműsor, az adventi gyertyagyújtás műsora állandó fellépésünk. Több éve már a Folkudvarban is adunk műsort. A Covid-19 járvány miatt 2 évig kimaradtak a martonosi fellépések, de idén júniusban újra megyünk oda, Algyő testvértelepülésére. Meghívást kaptunk abból az alkalomól, hogy 100 éves a Martonosi Testvériség Művelődési Társulat. Idén május 1-jén pedig az újszegedi majálison is táncoltunk.

– Miben segít a tánc a mindennapokban? 
– Martha Graham, a modern tánc történetének egyik legmeghatározóbb alakjának mondata jut eszembe: „A mosoly a legrövidebb út két ember között, a tánc pedig a legrövidebb út két lélek között”. Az elmúlt 34 év alapján azt mondhatom, hogy a tánc nélkül nem lehet élni. Ha örülsz, táncolsz, ha szomorú vagy, táncolsz. Közben olyan emberekkel vagy, akikkel jól érzed magad, akikkel együtt töltődsz a próbákon. Ez a csapat sokkal több, mint egy néptáncegyüttes, segítjük és támogatjuk egymást jóban-rosszban, barátok vagyunk.

– Hányszor próbálnak egy héten?
– Alapvetően hetente egyszer próbálunk 2 órát, de fellépések előtt több héttel már hetente kétszer táncolunk.

– Milyen háttértudás kell a tánc mellé? 
– A táncokkal együtt a dalokat, csujogatásokat is tanuljuk. Előzetesen már beszélünk a tájegység elhelyezkedéséről, a táncanyag, az életmód, a viseletek összefüggéséről.

– Milyen egyéb programokat szerveznek maguknak?
– Ebben nincs hiány: születésnapok, főzőversenyek, farsang, baráti beszélgetések. Nemrég fát ültettünk a Fő téren a Madarak és Fák Napja alkalmából. Ezúton szeretnénk megköszönni az önkormányzatnak, Molnár Áron polgármesternek, a Gyevikult Nkft,-nek, Kovács László ügyvezetőnek, hogy támogatnak a programjaink megvalósításában, állandó helyet biztosítanak a próbáinkhoz. Október 22-én a Faluházban lesz a 10 éves Gálaműsorunk, amelyre szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket.

forrás: Algyői Hirmondó

 

További hírek

A Gyevi Art Kulturális Egyesület Tollforgatók Köre és az Algyői Könyvtár irodalmi és grafika pályázatot hirdet „Amikor a toll kibicsaklik” címmel.

2023. szeptember 27. | Kultúra Bővebben

Az algyői Bóbita Bölcsőde harmadik hónapja nyújt szolgáltatást az újonnan átadott épületben, amely a Tiszavirág utca 44. szám alatt található. Az intézmény népszerű, betelt a 60 férőhely.

2023. szeptember 26. | Oktatás Bővebben

A tabella másodikja, az Algyő az edző váltó Balástya otthonában gyűjtötte be három pontot. Itt is vezetett az esélyesebb vendégcsapat, majd jött az egyenlítés, a meccs végén mégis az Algyő örülhetett, hiszen a 76. percben Csányi Ádám gólja eldöntötte a találkozó sorsát.

2023. szeptember 26. | Sport Bővebben

A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Osztálya CS-I01/02175-2/2023. sz. határozata alapján Algyő Nagyközség közigazgatási területére 2023. szeptember 30. – 2023. október 21-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelek el!

2023. szeptember 26. | Gazdaság Bővebben

Az Algyő SK életében sok változás történik az idei szezontól, de a munka nem áll meg. Az edzők ugyanolyan lelkesen vetik bele magukat a legkisebbektől egészen a felnőtt korosztály trenírozásába, mint ahogy azt eddig is megszokhattuk tőlük.

2023. szeptember 25. | Sport Bővebben

×