A Wemsical Ifjúsági és Kulturális Egyesület a Reakció Ifjúsági Közösség tagjaival együtt a hagyományokhoz híven ismét karácsonyi jótékonysági gyűjtést szervezett. A rengeteg felajánlás által 19 algyői családban 33 gyereknek tettük szebbé a karácsonyt a helyi civil összefogás által!
Szögi László, a Szögi Építőipari Fővállalkozási és Kereskedelmi Kft. tulajdonosa 5 nagy csomagot hozott Algyőre és adott át az AESZI-nek, hogy juttassák el rászoruló családokhoz.
Ég már a 4. gyertya is Algyő koszorúján. A civil szervezetek lámpás felvonulással nyitották meg a gyertyagyújtást, majd az óvodások megható és varázslatos műsorától volt hangos a Fő tér.
Egy igen barátságos hangulatú CAC Kiállítást tartottak Algyőn a Délalföldi Ebtenyésztők.
Jó hangulatban közösséget építettek, miközben tisztábbá tetették Algyőt és annak környékét a polgárőrök sok-sok csatlakozóval közösen. A községben egyre többen döntenek úgy, hogy polgárőrök lesznek.
A belterületen a hulladékégetéssel kapcsolatban az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII.5.) BM rendelet van érvényben.
“Se nem Baja, se nem Szeged, úton a határra” – írja Facebook oldalán Orbán Viktor, aki szerda délután az Algyői Halászcsárdából posztolt egy laza, farmeres fotót a cseh miniszterelnök, Andrej Babiš társaságában.
Képviselő úr hosszan tartó, türelemmel viselt betegsége után 2021. június 20. napján elhunyt.
Ritkán hallani olyan fiatalokról, akik ma kapát és gereblyét ragadnak, valamint palántát nevelnek és kertet gondoznak. Zakar Zsolt és Varga Zoltán mégis ezt teszi, a közös gazdálkodásukról számoltak most be.
Ingyenes játékokkal, meseelőadással és családi versenyekkel készült a Gyevikult Nkft. a gyereknapra. A helyi civil szervezetek is összefogtak, finomságokkal kedveskedtek a résztvevőknek, így egy valóban közösségi napot tartottak a Faluház melletti területen.
A régi kispiac mellett új gólyafészekre lehetnek figyelmesek az arra közlekedők. A Téglás és Géza utcák sarkán a pár új fészke az elmúlt hetekben készült el, remélhetőleg fiókáik is lesznek.
Többéves rejtély oldódott meg az algyői könyvtárban, amikor a Szegeden tanuló indonéz fiatalember, Amirul Haqqi meglátogatta az intézmény kabalaállatát, Jeromost.
Ismét Gyászol a Megyei Polgárőr Szövetség: Gulyás Sándor (1950-2021), az Algyői Polgárőr Egyesület elnöke, türelemmel viselt betegségben életének 70. évében elhunyt.
Még a koronavírus sem tud az algyői közösségek útjába állni, hiszen olyan erejük van, ami egy egy éve tartó járványhelyzetben sem hagyott alább. Így ünnepi öltözéket kapott a település több pontja is, például a helyi faluház előtt egy fa.
Algyőn már hagyománnyá vált, hogy fonott kaláccsal segíti a helyi rászoruló családokat és időseket a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezet Algyői Alapszervezete. Nagycsütörtökön nyolcvan, igen méretes kalácsot osztottak szét a nagycsaládosok és az egyedül élő nyugdíjasok között a régi fehér iskola épülete előtt.