A következőkben öt hölgyet mutatunk be, akik Algyői Egyesített Szociális Intézmény kötelekében a helybéli idős lakosokért dolgoznak. Akad köztük, akinek több szakmája is van, ám vannak olyanok is, akik eleve olyan pályára készültek, amely keretében más embereken segíthetnek.
Az Algyői Nőegylet lelkes csapata tíz éve töretlenül szervezi és bonyolítja a Harc a rák ellen nevet viselő egészségmegőrző programot, amely a szervezők és a résztvevők számára egyaránt emlékezetes. Kovácsné Budai Éva elevenítette fel a jótékonysági tekerés múltját.
1995-ben védőnőként végeztem Szegeden, majd 1997-ben egészségfejlesztő-mentálhigiénikus szakdiplomát, 2020-ban okleveles táplálkozástudományi szakember képzettséget szereztem.
Már 2019. júliusától dolgozom területi védőnőként. Békés megye egyik nagyközségében, Kétegyházán kezdtem el a hivatás gyakorlását, vegyes körzetben...
A védőnői két körzetet ellátó védőnőknél májusban személyváltozás történt.
Az Algyői Falunapok a szórakozás mellett az önzetlen segítségnyújtásról is szólt, ugyanis véradást szerveztek.
Számos vizsgálat közül választhattak az algyőiek szeptember 6-a és 20-a között az Egészségheteken. Hamar beteltek az üres helyek, ezért pótnapokat is kijelölt az önkormányzat, hogy minél többen élhessenek az ingyenes lehetőséggel.
Egyre többen élnek a községben, ezt a jelentős számú gyermekszületések, valamint a település vonzóbbá tétele is elősegíti. Hét év alatt 10 százaléknál is nagyobb növekedés volt a lakosságszámban. Az Anyatejes Táplálás Világnapja alkalmából idén is köszöntötték az újszülötteket a faluházban.
Jubiláló véradókat köszöntött Molnár Áron polgármester és Füzesy István alpolgármester a Polgármesteri Hivatal dísztermében, a legtöbbször – 90-szer – Boldizsár István és Varga Lajos Zoltán adott vért Algyőn.
Tekintettel arra, hogy 2020/2021. évben a Covid 19 járvány okozta helyzet miatt nem kerültek megrendezésre a tavaszi és őszi egészséghetek, várhatóan jelentősen megnövekedett érdeklődésre kell számítanunk az egészségügyi szűrések tekintetében. Ezért előjegyzést csak személyesen tudunk adni a megadott napokon, érkezési sorrendben.
Júniustól új fogorvos rendel Algyőn. Velez Róberttel beszélgettünk, hogy a Hírmondó olvasói is jobban megismerhessék a fiatal, tervekkel és lendülettel teli fogorvost, hiszen az orvoslás ezen területe is a bizalmon alapszik.
Az algyői háziorvosok az elmúlt napokban kiemelkedően sok Covid-19 pozitív megbetegedést észleltek településünkön. Sajnos a betegek nagy részének állapota súlyos, több beteget kórházban ápolnak. Az előre jelzések és szakértői elemzések szerint a következő napokban a járvány erősödése várható...
Ahogy sokan már tapasztalták is, a háziorvosi praxisokban is elkezdtük a vakcinációt. Ennek megszervezése, lebonyolítása hatalmas szervezőmunkát és időt igényel. Minden héten megkapjuk az oltásra regisztráltak listáját, illetve azt, hogy ezen betegek részére melyik védőoltást biztosítja az állam....
Elkezdődött a háziorvosoknál a koronavírus elleni védőoltások beadása a Kormányhivatal által kijelölt névsor szerint. Az oltásokat szigorú sorrend alapján adják be az orvosok, amelyen nem változtathatnak.
Gyermekgyógyászati Alapellátási Ügyeleti feladatokat 2021. január 1. napjától továbbra is a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ (6720 Szeged, Korányi fasor 14-15. - Árvízi Emlékmű) látja el.