Megnyílt Algyőn a Lélek-Kuckó, ahol Halász-Boros Magdolna és Elekes Fanni várja azokat, akiknek segítségre van szüksége a testi-lelki gyógyulása érdekében. De hogy mi is ez kis kuckó, ahova akárki bejelentkezhet, arról Halász-Boros Magdolnával beszélgettünk.
Nagy sikere volt az Algyői Könyvtár által szervezett Petőfi200 nevet viselő programnak, amelynek célja Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján 200 lefutott kilométer összegyűjtése volt.
Algyőn két helyszín, vállalkozás, a Levendula Szálloda és a Vámos cukrászda szerezte meg a kerékpárosbarát szolgáltató címet. Ezen a két helyen a kerékpárosok számára összekészített szerszámokkal, eszközökkel teli láda áll majd a biciklisek rendelkezésére, amelyekkel orvosolhatóak lesznek a tekerés közben felmerülő problémák.
Magyarország Kormánya által biztosított programmal a 65 év feletti, otthonában élő, magyar állampolgárok biztonságát és szeretteinkről való gondoskodást biztosíthatjuk a közvetlen környezet bevonásával úgy, hogy a formális szociális ellátórendszert (háziorvosok, szakszolgálatok, családsegítők, önkormányzatok stb.) nem szükséges igénybe venni.
A védőnők január hónapban elindították a helyi baba-mama klubot. Várandósokat és édesanyákat gyermekeikkel, kicsikkel és nagyokkal, lelkes édesapákkal egyaránt szeretettel várnak.
A következőkben öt hölgyet mutatunk be, akik Algyői Egyesített Szociális Intézmény kötelekében a helybéli idős lakosokért dolgoznak. Akad köztük, akinek több szakmája is van, ám vannak olyanok is, akik eleve olyan pályára készültek, amely keretében más embereken segíthetnek.
Az Algyői Nőegylet lelkes csapata tíz éve töretlenül szervezi és bonyolítja a Harc a rák ellen nevet viselő egészségmegőrző programot, amely a szervezők és a résztvevők számára egyaránt emlékezetes. Kovácsné Budai Éva elevenítette fel a jótékonysági tekerés múltját.
1995-ben védőnőként végeztem Szegeden, majd 1997-ben egészségfejlesztő-mentálhigiénikus szakdiplomát, 2020-ban okleveles táplálkozástudományi szakember képzettséget szereztem.
Már 2019. júliusától dolgozom területi védőnőként. Békés megye egyik nagyközségében, Kétegyházán kezdtem el a hivatás gyakorlását, vegyes körzetben...
A védőnői két körzetet ellátó védőnőknél májusban személyváltozás történt.
Az Algyői Falunapok a szórakozás mellett az önzetlen segítségnyújtásról is szólt, ugyanis véradást szerveztek.
Számos vizsgálat közül választhattak az algyőiek szeptember 6-a és 20-a között az Egészségheteken. Hamar beteltek az üres helyek, ezért pótnapokat is kijelölt az önkormányzat, hogy minél többen élhessenek az ingyenes lehetőséggel.
Egyre többen élnek a községben, ezt a jelentős számú gyermekszületések, valamint a település vonzóbbá tétele is elősegíti. Hét év alatt 10 százaléknál is nagyobb növekedés volt a lakosságszámban. Az Anyatejes Táplálás Világnapja alkalmából idén is köszöntötték az újszülötteket a faluházban.
Jubiláló véradókat köszöntött Molnár Áron polgármester és Füzesy István alpolgármester a Polgármesteri Hivatal dísztermében, a legtöbbször – 90-szer – Boldizsár István és Varga Lajos Zoltán adott vért Algyőn.
Tekintettel arra, hogy 2020/2021. évben a Covid 19 járvány okozta helyzet miatt nem kerültek megrendezésre a tavaszi és őszi egészséghetek, várhatóan jelentősen megnövekedett érdeklődésre kell számítanunk az egészségügyi szűrések tekintetében. Ezért előjegyzést csak személyesen tudunk adni a megadott napokon, érkezési sorrendben.