Életreform Klub lesz 2014. február 19-én, szerdán 17:30 a Faluház emeleti klubtermében a daganatos betegségek kiegészítő kezelései címmel, melynek előadója Dr. Cs. Szabó Zsuzsa háziorvos.
Az algyői Borbála Fürdőben kezdetét vette az új öltözőszárny kialakítása. Várhatóan 2014. szeptemberében ér véget az építkezés, amelynek eredményét mutatja az új öltözőszárny látványterve.
Az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola Ifjúsági Vöröskereszt Alapszervezetének kezdeményezésére január 17-én első alkalommal szerveztünk véradást az iskolánkban. Az előkészületekbe aktívan bekapcsolódtak tanulóink. A legtöbb véradót szervező diák jutalomban részesült.
Életreform Klub lesz 2014. Január 29-én, szerdán 17:30 órakor a Faluház emeleti klubtermében. Az előadás témája: "Mítoszok és realitások a népi gyógymódok világából", melynek előadója Kovács József természetgyógyász, publicista.
2013. őszén a hagyományoknak megfelelően megrendeztük az Algyői Egészséghetek rendezvénysorozatot. Az idén október 21. és november 4. közötti egészségről szóló napokon előtérbe kerültek a megelőzést biztosító szűrővizsgálatok, tekintettel a tavaszi egészséghetek tapasztalataira, amelyek alátámasztották, hogy óriási igény mutatkozik a lakosság részéről a helyben megszervezett vizsgálatok elérhetőségére.
Életreform Klub lesz 2013. november 27-én, szerdán 17:30 órakor a Faluház emeleti klubtermében. Az előadás témája: "Hogyan hatnak a hormonok az életünk folyamán fiatalságunk és egészségünk megőrzésére?", melynek előadója Berek Ágota.
Az algyői Egészséghetek idei őszi programsorának lezárásként elsősegély bemutatót rendeznek. A Szivárvány Óvodában november 13-án délután 16 óra 30 perckor Dr. Kékes-Szabó Judit tart bemutatóval egybekötött előadást az elsősegély nyújtásról, különös tekintettel a gyermekek ellátására.
Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy tüdőszűrés lesz Algyőn a Faluház előtt 2013. október 28-tól 31-ig 9:15 és 14:45 óra között.
2013. október 26-án, szombaton, reggel 9 órától délután 2-ig egészségnapot tartunk az Algyői Fehér Ignác Általános Iskolában. A nap témája az egészséges táplálkozás, illetve az energia egyensúly, azaz a táplálkozás és a testmozgás egyensúlyának megtartása, illetve visszaállítása.
Akcióval kedveskedik a Borbála Fürdő a nyugdíjasoknak, melynek keretében október 14.-től november 17.-ig minden kedden és csütörtökön 8:00 és 16:00 óra között 50%-os kedvezményt biztosítanak, így 410 Ft a belépő ára.
Hát ez nagyon könnyű, ezt ismerem! – kiáltja büszkén a nyolcéves Vajna Norbi a ferde haspad mellett. Gyúrna ő is szívesen hasra, de a lába még nem ér le a lábtartóig, ezért csak fekszik a padon.
2013. szeptember 12.-én az Anyatejes Világnapot ünnepeltük Algyőn. Nagy várakozással készültünk erre a napra, és reméljük azok sem csalódtak akik megtiszteltek bennünket részvételükkel.
Életreform Klub lesz 2013. szeptember 25-én, szerdán 17:30 órakor a Faluház emeleti klubteremében. Az előadás témája: "Lelki erőink használata, a sikeres és boldog életért. - A világ meghódítása... a belső megértéstől, a világ megértéséig.", melynek előadója Dezső Csaba Péter.
Az elvetett mag kikelt és kivirágzott. Táborunkba évről évre egyre több gyerek jelentkezik, az idén megközelítette a 30-at az előzetesen részvételi szándékot jelzők száma. Úgy tűnik, célkitűzéseink népszerűek lettek a gyerekek és szüleik körében.
Szeretettel meghívjuk Önt az Algyői Faluházban tartandó Anyatejes Világnap alkalmából szervezett rendezvényünkre, melynek időpontja 2013. szeptember 12. 15: