Júniustól új fogorvos rendel Algyőn. Velez Róberttel beszélgettünk, hogy a Hírmondó olvasói is jobban megismerhessék a fiatal, tervekkel és lendülettel teli fogorvost, hiszen az orvoslás ezen területe is a bizalmon alapszik.
– Miért választotta a fogorvosi szakmát?
– Nagyon szerettem a biológiát és a kémiát, ilyen irányultságú gimnáziumba is jártam, ságváris voltam Szegeden. Utána nyilvánvaló volt, hogy ezen a területen szeretnék elhelyezkedni. Ráadásul nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, ez pedig hamar a segíteni akarás és a gyógyítás felé vitte az életemet. A családunk barátja mondta egyszer, hogy legyek fogorvos, hiszen némileg kiszámíthatóbb szakma a többi orvosi munka mellett, családdal is könnyebben összeegyeztethető, mert például nem kell ügyeletet vállalni. Ráadásul kicsit zártabb hivatás, lehet benne kreatívkodni, elővenni a kézügyességünket és fontos az esztétikai érzék is. Ezek számomra mind fontos tényezők voltak. így kerültem a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karára.
– Szegedi gimnázium, szegedi egyetem. Szegeden is született?
– Négyéves korom óta élek Szegeden, egyébként Szabadkán születtem, de a szerb–horvát háború idején átköltöztünk Magyarországra. Igazából magyarnak is tartom magamat, a családomat, hiszen semmilyen kötődésünk nincs a másik országhoz.
– Hogyan jött szóba Algyő?
– Algyő egy békés, nyugodt település, A családommal itt szeretnénk letelepedni, ezért tűnt jó ötletnek, hogy a saját rendelőmet itt nyissam meg.
– Mit szeret legjobban a hivatásában?
– Nagyon szeretem a látványos dolgokat. A fogszabályozás, ami egy lassú folyamat, nem vonz. Viszont ha egy első foggal kell dolgozni, koronát, hidat vagy fogsort csinálni, azt már nagyon izgalmasnak tartom. Az okoz örömet, amikor a páciens is látja, hogy miből mi lett és elégedetten távozik.
– Mi a szakmai célja a fogorvoslással?
– Szeretnék az embereken segíteni. Fontosnak tartom a prevenciót, hogy megelőzhető legyen egy-egy kialakult probléma. Mindenképpen szempont, hogy minőségi ellátást tudjak nyújtani, hogy a kezem alól kikerült pácienseknek sokáig ne legyen újra panasza az adott fogra. Illetve számomra fontos az is, hogy az ember lelkével is foglalkozzak, hiszen a munkám a bizalmon alapul. Sőt, hipnózissal és pszichoterápiával is foglalkozom, tehát minden helyzetben empatikusan és emberségesen fordulok a betegeim felé.
– Gyerekekkel foglalkozik-e?
– Szoktam, de megmondom őszintén ez szinte külön szakma. Lesz mellettem egy kolléganő, aki a kisebbeket látja majd el. Készülünk egyébként a legapróbbak megszólítására is, tervezünk fogtündérprogramot, csoportos látogatásokat, iskolai szűrővizsgálatokat is. Nagyon sok gyerek nem magától a fogorvostól fél, hanem a helytől, az eszközöktől. Ezekkel a programokkal szeretnénk ezt oldani.
– Nemcsak a gyerekek vannak ezzel így, sok felnőtt is tart a fogorvoshoz járástól. Lehet ezen változtatni?
– A mi szakmánk – ahogy már említettem – a bizalmon alapul. Fontos, hogy megismerjenek a betegeim, tudják, hogy bízhatnak bennem. A félelem az bennünk ébred, nem egy külső tényező. Tulajdonképpen a valamihez való hozzáállásunkat tükrözi. Egy-két jó tapasztalattal ezen lehet változtatni.
– Miben lesz más az új fogorvosi rendelő?
– Ketten jövünk Algyőre az új rendelőbe. Modern, felszerelt helyiséget nyitunk, ahol nagyon sok problémát meg tudunk majd oldani. Én a protetikával, vagyis a fogpótlással foglalkozom, fogsorokat, hidakat készítek. A kollégámhoz tartoznak majd a gyökérkezelések, tömések és a gyerekfogászat. Nyilván a szájsebészethez is értünk, de nagy implantátumokkal biztosan a háttérrendelőnkként szolgáló egységhez irányítjuk majd a betegeket. Van röntgengépünk, ami segíti majd a munkánkat, illetve alkalmazunk egy kis külső segítséget a kezelések alkalmával, amelyre még nem láttam máshol példát: egy zajszűrős fejhallgatót fogunk használni, amivel kiszűrhetőek a külső hangok, ezzel is kényelmesebbé téve a páciens kezelését.
– Mi volt ez eddigi legnagyobb szakmai kihívása?
– Sok kihívással szembesül az ember ebben a szakmában is. A saját szakterületemen fellépő problémákat igyekszem mindenképpen megoldani, nem szoktam feladni. Az új technikákkal is gyűlt már meg a bajom, de sosem hagytam annyiban. Ha újra kellett csinálnom valamit, akkor megtettem. Kudarcok mindig vannak, de sokat tanulhatunk belőle. Törekszem arra, hogy folyamatosan képezzem magamat is, hiszen mindig van mit tanulni.
– Ha már szóba hozta a folyamatos önképzést, hogyan ismerkedett meg a hipnózissal?
– Az orvosláson belül is sok lehetőség van tovább tanulni, új dolgokkal szélesíteni a saját spektrumunkat. Az én életemben a hipnózis egy komoly betegség megoldásával kapcsolatosan került szóba. Azon a problémámon tudtam ezzel segíteni, így teljesen belemerültem ebbe a módszerbe, nagy szerelem lett a fogorvoslás mellett.
forrás: Algyői Hírmondó
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Hatvanban, a XXI. ITF Taekwon-do Nemzetek Kupáját. A versenyre, 8 ország több mint 300 sportolója nevezett. A harcművészek küzdelem és formagyakorlat kategóriákban mérhették össze tudásukat. Az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztálya 3 fővel képviseltette magát, akik 2 éremmel térhettek haza.
Algyő Nagyközség Képviselő-testülete a 2023. május hó 31. napján tartott ülésén, a 148/2023. (V.31.) Kt, határozatával megállapította, hogy az Algyő Nagyközség Önkormányzata tulajdonában álló víziközművek koncessziós szerződés keretében történő üzemeltetésére a Szegedi Vízmű Zrt részéről benyújtott pályázat érvényes, a pályázati eljárás eredményes.
Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Algyő, Egészségház u. 42. I. emelet 4. szám alatt megüresedő költségalapú bérlakás legfeljebb 5 évre történő bérbeadására, 2023. július 01-től.
Az „Esély Otthon az algyői fiataloknak" (EFOP-1.2.11-16-2017-00045) elnevezésű pályázat keretében az Algyő, Kosárfonó utca 16. szám alatti ingatlanban 13 lakás került kialakításra. Algyő Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet 11 lakásingatlan kedvezményes használatára.
Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Algyő, Búvár u. 9. fsz. 2. szám alatt megüresedő költségalapú bérlakás legfeljebb 5 évre történő bérbeadására, 2023. július 01-től.