Az utóbbi időben sajnálatos módon elszaporodóban vannak Csongrád megye területén is a trükkös lopások, a trükkös módon elkövetett csalások. A téli időjárás még javában tart, így szeretnénk felhívni a tűzifával kapcsolatban elkövetett jogsértésekre a figyelmet.
Rongálás bűncselekménye megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Szegedi Rendőrkapitányság egy algyői férfivel szemben. Tegnap délután érkezett bejelentés egy algyői lakostól a kapitányság ügyeletére miszerint, gépjárműve valamennyi kerekét ismeretlen személy késsel kiszúrta, ezzel több, mint 100 ezer forintos kárt okozva neki.
Orvvadászokat fogtak el a szegedi rendőrök január 7-én, akik hurkozás módszerét választva őzet és vaddisznót ejtettek el a Tisza árterében.
Az ünnepek ideje alatt sajnálatos módon számítani lehet az alkalmi és zseblopások, a gépjárművekből történő lopások, illetőleg az ilyen jellegű tevékenységgel okozott kárérték növekedésére. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya szeretné felhívni a lakosság figyelmét a fokozott elővigyázatosságra.
A Polgári Védelmi Kirendelség szegedi munkatársai az alábbi hasznos információkkal látják el a téli időszakban útrakelő autósokat, motorosokat...
Az algyői körzeti megbízott lakossági bejelentés alapján ért tetten két férfit, akik a településen kést árulva házaltak. A lakossági segítségnek köszönhetően a rendőrjárőr éppen akkor tudta igazoltatni az 53 éves és a 27 éves férfit, amikor kiléptek egy lakásból...
Az önkormányzatok és a lakosság tájékoztatását célzó PoliceMail jelen száma a halottak napja közeledtével kiemelt figyelmet fordít a közbiztonsági, bűn- és baleset-megelőzési feladatok ellátására. Illetve felhívja a figyelmet az őszi időszakban elnéptelenedő nyaralóházak mind a természet, mind a betörők által komolyan megnövekvő kockázataira.
Az önkormányzatok és a lakosság tájékoztatását célzó PoliceMail jelen számában a trükkös lopásokról, a trükkös módon elkövetett csalásokról közöl információkat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az elkövetők idős nénikhez csöngettek be, és a DÉMÁSZ munkatársainak adva ki magukat jutottak be a házba. Ott azután közölték a lakóval, hogy ki kell cserélni a villanyórát, valamint hogy túlfizetésük van, és pénzt hoztak vissza. „Természetesen” csak 20.000-es címletű bankjegyük volt, amelyből vissza kellett a megtévesztett idős asszonyoknak adni...
Örömmel tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy 2009 augusztusától az Algyő nagyközség közigazgatási területén szolgálatot teljesítő körzeti megbízottak száma immár három főre emelkedett: ezentúl Magyar Béla rendőr őrmester is itt dolgozik.
8 körbála égett szerdán délután egy Algyő és Tápé közötti gabonatáblán. A tűz senkire és semmire nem jelentett veszélyt, a tűzoltók több mint két órán keresztül voltak a helyszínen.
50. születésnapját akarta megünnepelni egy algyői férfi Szegeden. Ezért szombat éjfél előtt autóba ült, és elindult a városba. A rendőrök azonban még Szeged előtt igazoltatták az autóst, szondát is fújattak vele, és megvizsgálták papírjait.
Emberi maradványokat talált az atkai gátőr a Tisza árterében. A csontokat és a ruhát rendőrségi szakértő vizsgálja, a halál okát eddig nem tudták megállapítani. Az elhunyt nő volt.
Csalás megalapozott gyanúja alapján folyik eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon 4 személy ügyében. A gyanúsítottak egy Kft-t vertek át – tájékoztatott dr. Tuczakov Szilvána a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Teherautó gázolt halálra egy kerékpározó férfit a 47-es főúton tegnap este az algyői Tisza híd szegedi lábánál.