Algyőn is tervezik már 2021-et, de Molnár Áron szerint a jelenlegi helyzetben nehéz költségvetést készíteni.
Algyő gazdálkodásában sem volt még ilyen kiszámíthatatlan, bizonytalanságokkal teli év, mint az idei. A járvány és az azt kísérő gazdasági nehézségek, kormányzati elvonások között csak úgy sikerült egyensúlyozni, hogy rangsorolták a feladatokat: mi az, amit muszáj elvégezni, és mi az, ami halasztható?
Egészen különleges évet élhettünk meg idén. Megváltozott körülmények, tervek, életek. Megváltozott mindennapok. Szabályozások követtek szabályozásokat, rendeletek születtek, amelyek betartásához hozzá kellett szokni. Két dolog azonban nem változott, az egyik a remény.
Telefonos ügyeletet tart az Algyő Egyesített Szociális Intézmény az ünnepek alatt is, ám a lakosságot arra kérik, csak krízishelyzetben keressék őket karácsony és újév idején. A két ünnep között szintén működik az intézmény, a megszokott nyitva tartással.
A Volánbusz Zrt.-vel megtörténtek az egyeztetések, a 2021.01.hó bérlet árusítással kapcsolatban.
Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Algyő, Búvár u. 9. emelet 5. szám alatt megüresedő költségalapú bérlakás legfeljebb 5 évre történő bérbeadására.
Jankovicsné Veres Katalin harmadszor is elnyerte az intézményvezetői pályázatot, így újabb öt évig ő vezeti az Algyői Egyesített Szociális Intézményt.
Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően 2020. december 21. napjától 2021. január 3. napjáig az Algyői Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünet lesz.
A jelenlegi járványügyi korlátozások miatt Molnár Áron polgármester nem tarthatta meg a novemberre tervezett közmeghallgatást, azonban a lakosok online fogadóóra keretein belül vethették fel problémáikat és kérdezhettek tőle.
Algyő Nagyközség Önkormányzata 382 csomagot készített össze Algyő 75. év feletti lakosainak.
Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy 2020. december 12. napján, szombaton a Polgármesteri Hivatal zárva tart.
Felújították a körforgalmat és szobrot avattak Algyőn.
2020-ban az utolsó szelektív szállítási nap december 18. péntek.
A 2021. évre felhasználható dolgozói utalványok, azok részére, akik még nem vették át, a Faluház kistermében átvehetőek...
A járványügyi helyzetre való tekintettel a kihelyezett algyői bérletértékesítést a Volánbusz felfüggeszti.