2013. szeptember 12.-én az Anyatejes Világnapot ünnepeltük Algyőn. Nagy várakozással készültünk erre a napra, és reméljük azok sem csalódtak akik megtiszteltek bennünket részvételükkel.
Programunk nyitásaként Vesztergom Andrea: Kistestvérem született című versét szavalta el Lantos Szabina, akinek az előadásában nagyon hitelesen hangzottak a vers sorai.
Rendezvényünk folytatásaként Gaborjákné Kovács Judit szoptatási tanácsadó „Válaszkész gondozás és a szoptatás kapcsolata” című előadásában fogalmazott meg sok hasznos gondolatot és jó tanácsot a kisgyermekeket nevelő anyukák számára. Reméljük sokan fogják majd hasznosítani mindennapjaikban az itt elhangzottakat.
Ezek után a „Kezes-lábas” babaszínház társulat előadását figyelték kicsik és nagyok nagy érdeklődéssel. Jó volt látni a csillogó szemeket, a sikongató kicsiket és a mosolygó gyermekarcokat.
A rendezvény végén az anyukák finom sütemények és üdítők mellett beszélhették meg tapasztalataikat az elhangzottakról.
Köszönjük mindazoknak akik eljöttek és velünk töltötték ezt a délutánt. Az itt készült képek megtekinthetők Algyő honlapján, a „galériában”.
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy az MVM Démász Áramhálózati Kft. gallyazó partnere 2026 február hónapban a villamosenergia-hálózat biztonsági övezetének tisztán tartása céljából gallyazási munkákat végez településünk belterületén.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Algyő településen a hivatal elnöke által 2026-ra engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint.
Algyő Nagyközség Önkormányzata Ösztöndíj Pályázatot hirdet azon hallgatóknak, akik a pályázati felhívás közzétételének időpontját megelőző legalább két évben algyői bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek és ...
Algyő Nagyközség Önkormányzata a rendkívüli téli időjárásra való tekintettel az áramszolgáltatónál az áramszünettel járó munkák elhalasztását kezdeményezte, így az MVM Áramhálózati Kft. a mai napon tájékoztatta Önkormányzatunkat, hogy az alábbi területekre tervezett áramszünetek elmaradnak.
Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy 2026. január 10. napján, szombaton a Polgármesteri Hivatal zárva tart.