A korábbi évekhez hasonlóan idén is egy hétig zajlottak az algyői Borbála Fürdő karbantartási munkálatai. Október 16-a és október 20-a között számos javítást és szépítést végeztek el a fürdő munkatársai, hogy kellemes pihenést biztosító környezetben fogadják a vendégeket.
Az egyik leglátványosabb munkálat a kültéri termálvizes medence pergolájának javítása volt. A teljes faszerkezet kicserélték, illetve bővítették is a lexánnal fedett területet. A szintén kint található szaunaház és a külső terasz oszlopainak festése is megtörtént. A kinti szaunához tartozó merülő medence burkolata és lépcsője is megújult. Ami pedig még kellemesebbé teszi a kinti szaunában tartózkodást, az a halk zene és a fényterápia, amelyet mostantól pluszként élvezhetnek a pihenni vágyók.
Megtörtént a fürdő nyitása óta működő hőszigetelt termálvizes puffertartály cseréje, amelyre a mindennapos használat miatt már nagy szükség volt. A karbantartás ideje alatt az esőcsatornát is javították, vízszerelési munkálatokat végeztek, illetve villanyszerelési javítások is történtek. Ezek bár kisebb munkálatoknak számítanak, de nagyon fontosak abból a szempontból, hogy a vendégek minden igényének megfeleljenek, hiszen minden változtatás és javítás értük van.
Az elvégzett munkák és javítások nagy részét a fürdő dolgozói végezték el a bezárás alatt. Így október végétől ragyogó tisztasággal, kellemes környezettel és izgalmas programokkal várják a Borbála Fürdő vendégeit.
forrás: Algyői Hírmondó
Tájékoztatom a Tisztelt lakosságot, hogy a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően 2023. december 23. napjától 2024. január 1. napjáig az Algyői Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünet lesz.
Javult a határ menti folyóvizek állapota annak a 4,06 millió eurós (1,542 milliárd forintos) költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően, mely során négy romániai és két magyarországi településen korszerűsítették a szennyvíz-kezelését – közölte Tóth Godó Valéria, a Szegedi Vízmű Zrt. projektvezetője szerdán Szegeden.
Az Algyői kétségkívül az egyik legjobb a Napfény Városának vonzásköréből, ha a halételeket vizsgáljuk. Persze még akkor is komoly vetélytárs a Kiskőrössy, az Öreg Kőrössy és a Fehértói. Amennyiben csak a halászlét vizsgáljuk, a magam részéről Kárpát medencei szinten az Algyőit halászcsárdáét tartom a legmeggyőzőbbnek a tiszai (szegedi) műfajban.
Már november 25-e előtt megkezdtük a készülődést a Gyevikult Nkft. által szervezett adventi kézműves programjára. Hiszen a rendezvény egyik foglalkozása a mézeskalács házikó készítés volt. A másik programelemünk ajtódísz készítés volt.
Székelyhídon került sor a XVII. Érmelléki Kórustalálkozóra, melyen immár másodjára vett részt az Algyői Búzavirág Dalkör.