A napokban befejeződött a sárga jelzésű turistaút Algyő, Tisza híd és Szeged közötti szakaszának kijelölése. Az út a Tisza partján az ártérben, valamint a töltéskoronán halad.
Régóta várt projekt veszi kezdetét az Algyői Sportkörnél. Egy futópálya terve már évekkel ezelőtt megfordult a Képviselő-testület fejében, pályázatot is nyújtott be a hivatal, de elbírálás a mai napig nem született. Most másik forrásból, más helyen, de ugyanazzal a lelkesedéssel kezdődtek meg a munkálatok egy futópálya létrehozására.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Monoron az év egyik legnagyobb hazai ITF Taekwon-do eseményét, a 2025. évi Gyermek, Serdülő, Ifjúsági és Felnőtt Magyar Bajnokságot. A rendezvényre az ország minden tájáról neveztek a hazai sportegyesületek.
Gyönyörű időben indultak útnak az idei túra teljesítői gyalogosan, futva vagy kerékpárral. A 230 nevezőt idén egy az esemény logójával ellátott tengerészzsákkal lepte meg a program szervezője, az ALTE, de nem maradhatott el idén sem az útvonal nevezetességeivel feltüntetett térképes menetlevél sem.
Az "Atlétika mindenkinek" elnevezésű projekt nyitókonferenciáján vett részt Dr. Füzesy István alpolgármester.
Hétvégén izgalmas és lendületes mérkőzésekkel zajlott le az U10-es jégkorong bajnokság, amelyen négy csapat vett részt: az Algyői Olajosok, a Goodwill Pharma, a Hódmezővásárhelyi Pörgős Pengék és a Szarvasi JSE.
Több kutyás élsport képviselői és a hobbi kutyások is versenyeznek november 16-án és 17-én a Levendula Hotelnél. A 6. Algyő Kupa keretében hazánkban először kerül megrendezésre olyan kutyás verseny, amelyen az IGP és a mondioring, valamint K99 ágazatokban is megmérettethetik magukat a sport- és családi kutyások.
Algyő Nagyközség Önkormányzata a Levendula Hotelben tartotta a 2024-es Algyő Sportreménysége díjátadót majd a hangárban rendezték meg idén először az Algyői Sportgálát, melynek keretében került sor a 2024-es év „Jó tanuló, jó sportoló” díjak átadására.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Monoron, a XI. Mightyfist Eagles Cup nemzetközi ITF Taekwon-do versenyt, melyen az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztály versenyzői is rajthoz álltak.
A Vidék Bajnokság után kevesebb, mint egy hónappal, augusztus 2. és 4. közt rendezték meg a Gyermek, Kölyök, SUP, Kajakpóló Magyar Bajnokságot, ahol közel 1500 versenyzőből 31 egyesületi tagunk képviselte az Algyői Vízisport Egyesületet.
A korábbi évekhez hasonlóan Algyő idén is fontos állomása volt a VíziVándor tábornak. A hagyományokhoz híven a finomságokkal teli fogadtatás most sem maradhatott el.
Budapesten rendezték meg az idei Utánpótlás Kick-box Világbajnokságot, ahová 65 ország több mint 3000 nevezése érkezett. Kiss Levente, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztály mestere, a szegedi Combat „D” SC színeiben, a magyar válogatott tagjaként, két kategóriában is elindult a megmérettetésen.
Algyő Nagyközség Képviselő-testülete 2024. évben adományozni kíván „Év algyői jó tanulója - jó sportolója” ; „Év algyői ifjúsági sportolója” ; „Algyő sportreménysége” ; „Az év algyői diák sportcsapata”, illetve ”Az év algyői utánpótlás edzője” elismerő oklevelet.
718 felső tagozatos diák érdemelte ki a Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2023 elismerést, közülük hat fiatal itt él vagy sportol Algyőn. Eredményeik nemcsak önmagukért beszélnek, hanem a község hírnevét is öregbítik.
Az Algyői Sportkör harmadik alkalommal rendezte meg az Algyői Gyermek Labdarúgó Ligát az U-9 illetve az U-11es korosztályban. A nagy sikernek örvendő programsorozatra a környező településekről is érkeztek szép számmal csapatok, hogy hétről-hétre összemérjék tudásukat.