Már jó pár évtizede annak, amikor utoljára találkoztak azok a játékosok, akik a hetvenes évek elején az Algyői Sportkör kézilabda szakosztályának csapatában játszottak.
A kézilabda sok évvel ezelőtt is meghatározó és nagyon kedvelt sportága volt a településnek. Ez szerencsére ma sincs másként, mert aki egyszer már tagja volt egy csapatnak és részese volt egy közösségnek, ezt soha nem felejti el. Ők tudják, mit jelent az odaadás, a küzdés, a kitartás, a győzelem, az önfeledt öröm vagy akár a veszteség elfogadása. Mert a sportot és a csapatot elfelejteni nem lehet.
Summázhatnánk így is a mostani összejövetelünk lényegét, de ennél azért többről volt szó.
Mondhatnám azt is, hogy egy kicsit megöregedtünk, de mindenki hozta a formáját. Az emlékezés mindig megszépíti a múltat. Így volt ez a novemberi együttlétünk alkalmával is: felidéztük azokat a számunkra fontos mérkőzéseket, amelyeken fényes győzelmeket arattunk, vagy kicsin múlott csak. Jókat nevettünk a templom melletti pálya építésének nehézségein, a szegedi ház bontásán és annak eladásán, ami segített, hogy a mai bitumenes pálya megépülhessen. Bár ez nagyrészt Lantos Tibornak és Mucza Béla egykori plébánosnak volt köszönhető. A találkozón nem kerülhettük meg a szomorú eseményeket sem, megemlékeztünk azokról a csapattársakról, akik már nem lehetnek közöttünk. Sajnos elég sokan vannak. Ezért döntött úgy a lánycsapat, hogy a következő találkozót már a fiúcsapattal közösen szervezzük meg. Ennek időpontja 2024. március 15-e. Találkozzunk az országzászlónál! Mert volt két csapat…
Tájékoztatom a kedves lakosságot, hogy 2025.05.17. napján, szombaton a Polgármesteri Hivatal zárva tart.
Algyőn egyre többen pattannak nyeregbe vagy rollereznek munkába, iskolába, ügyeket intézni vagy épp kikapcsolódni. A kerékpározás nemcsak gyors és gazdaságos, de javítja a közérzetet, csökkenti a stresszt, és hozzájárul egy élhetőbb községhez is.
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Társaságunk, az MVM Démász Áramhálózati Kft. a közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, az alábbi időszakokban és területeken. Ezen időszakokban a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog.
Algyő Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet Algyő, Kosárfonó utca 16/7. számú lakásingatlan és Algyő, Kosárfonó utca 16/10. számú kedvezményes használatára az alábbi feltételekkel.
Szemléletformáló programelemként 2025.04.26-án sok fantasztikus, kézzel készített műalkotás született a gyerekek kezei alatt, különféle újrahasznosított anyagokból – csomagolófólia, pisztáciahéj, borosdugó, fém doboz, karton és még sok más "kincsből"!