A Magyar Vöröskereszt "Tedd a jót!" algyői alapszervezete húsvéti csomagosztást szervezett 2024. március 26-án. Az előre elkészített adományokkal 20 családnak tették szebbé az ünnepét, hiszen vannak, akik nehezen engedhetik meg maguknak a húsvéti finomságokat.
Algyő Nagyközség Önkormányzatának nevében Füzesy István alpolgármester köszöntötte Áchim Sándornét 90. születésnapja alkalmából
A MÁV vizsgálja a vasútvillamos menetrendjének lehetséges sűrítését, ugyanis a már több mint két éve Szeged és Hódmezővásárhely belvárosai között ingázó járaton egyre többen vannak, reggelente alig lehet felférni a szerelvényekre – értesült a Szegeder.
Az Algyői Nőegylet idén is csodaszép adventi koszorút készített a községnek.
A Wemsical és az Algyői Generációk Egyesülete 2023. december 1. és december 17. között jótékonysági gyűjtést szerveznek.
Az Algyői Általános Iskolában 1955-ben végzett diákok megtartották a 68 éves találkozójukat. Az egykori diákok ma már apák, nagyapák, dédnagyapák. A 22 fő egykor végzett diákokból 8 fő jelent meg, egy fő betegség miatt nem tudott részt venni az ünnepélyes találkozón.
Szerdán Szegeden ünnepélyes keretek között egyik háziorvosunk, Dr. Szabó J. Attila címzetes főorvosi címet kapott.
Rozsnyai József vásárolt néhány tökmagot, amelyre az volt írva, hogy óriástök. Gondolta megpróbálja, lássuk mi lesz belőle. Az eredmény őt is meglepte.
Hebertsfelden évtizedek óta testvértelepülése Algyőnek. A jó kapcsolatot még Piri József egykori polgármester alapozta meg, de a kötelék azóta is szoros maradt a két település között. Az idei Algyő Napi rendezvénysorozatra 22-en érkeztek a kis német városból, hogy együtt ünnepeljenek az algyőiekkel.
Amikor a Nőegylet kirándulni megy óriási mázlijuk van, mert az érkező hidegfront pont kikerüli azokat a helyeket, ahová készülnek. Többnyire legalábbis.
A Tedd a jót csapata kirándulást szervezett az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkba. Nyolc fiatal vett részt a programon.
Füzesy István és az ALTE idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tisza-Parti Partyt, amely nyolcadik alkalommal is nagy sikert aratott. Ezúttal a búcsú hétvégéjén várták a szabadstrandra a kikapcsolódni vágyókat.
2023. szeptember 9-én rendezték meg a Borbála Fürdőben a Borbála Arca választást, amelyre 9 lány jelentkezett.
Haggyá’ má’ lógva! címmel hirdetett tábort Szilágyi Annamária és Fekete Mariann még májusban és a helyek gyorsan be is teltek. Azonban a jó hangulatot ígérő program ennél sokkal többet adott a résztvevőknek.
Tavaly őszre 400 ezer fő alá csökkent Csongrád-Csanád vármegye lakosságszáma – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatokból. Az előző népszámlálás óta a hatvanból mindössze kilenc vármegyei településen élnek többen, és Algyő is a „nyertesek” között van.