Mint arról már Olvasóink is bizonyára értesültek, 2013 őszén megszűnik a hagyományos földfelszíni analóg televíziós sugárzás Magyarországon, és helyébe a korszerűbb, jobb vételi minőséget adó és több csatorna vételére alkalmas digitális műsorszórás lép.
A Páldakép Alapítvány országos, ingyenes pályázatán olyan 40 év alatti vállalkozókat keres, akiknek munkája példaértékű lehet a fiatal generációk számára, és ösztönözheti őket álmaik megvalósítására és saját vállalkozásuk beindítására.
Elkezdődött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2013-as évi adategyeztetési és tagdíjbevallási időszaka. A NAK minden tagját levélben értesíti és tájékoztatja a szükséges teendőkről.
Az Gyevitur Kft. közbeszerzési eljárást indított a Szabadidőközpont területén lévő konyha- és szállóépület, illetve a Borbála Fürdő bővítésére.
Elérhető Algyő honlapján a mezőgazdasági termelők által üzemeltetett gépjárművek útdíj fizetése alól mentesítő hatósági bizonyítvány iránti kérelem.
Algyő Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet vállalkozások munkahelyteremtő támogatására. A pályázatok 2013. július 1. és 2013 augusztus 31. között nyújthatók be a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően.
A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Algyői Fehér Ignác Általános Iskola általános iskolai számítástechnika tanár munkakör betöltésére.
A nyári betakarítási munkák – amellett, hogy nagy igénybevételt jelentenek a mezőgazdaságban dolgozóknak – igen tűzveszélyes is. Arra kellő körültekintéssel kell felkészülni, különösen fontos a betakarítási munkálatokban részt vevő erőgépek tűzvédelme, az aratásra, illetve a tarló és növényi hulladékok égetésére vonatkozó szabályok ismerete, betartása.
2013-ban is indul Tanyafejlesztési Program, melynek célja a tanyai gazdálkodás megújítása sajátos értékeinek megmentésével, továbbá a tanyai életmód hátrányainak csökkentése.
Az algyői Könyvtárban kedden és csütörtökön délutánonként (13–18 óra között) lehetőség van ingyenes internetes álláskeresésre, önéletrajzírásra, illetve lehetőséget kínálunk a Déli Apró és a Délmagyarország című lapok álláshirdetéseinek áttekintésére.
A Háztáji programba jelenleg már 860 település regisztrált, és 2013. márciusában Algyő is csatlakozott ehhez az új kezdeményezéshez. Minden kiskertben gazdálkodni kívánót támogatnak ingyenes vetőburgonyával. A vetőburgonyát 25kg-os zsákokban osztják ki, 2013. június 14-én (pénteken) 16:00 és 19:00 között a Szabadidőközpont hangárjában.
A Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatal Járási Földhivatala értesíti a településrészek mező és erdőgazdasági művelés alatt álló belterületi földjeinek, külterületi termőföldjeinek és termőföldnek nem minősülő kivett ingatlanok földhasználóit, tulajdonosait, igénybevevőit, tulajdonosi jogokat gyakorlóit, illetve vagyonkezelőit, hogy a CSMKH Szegedi Járási Hivatal Járási Földhivatala helyszíni szemle során ellenőrzi a jogszabályokban foglalt rendelkezések betartását.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet folyamatosan nyilvános pályázatokat ír ki Hódmezővásárhelyen és térségében, kedvező feltételekkel haszonbérletbe vehető állami földterületekre! A pályázatok célja a családi gazdaságok kialakítása és megerősítése, az állattenyésztési tevékenység ösztönzése, valamint az állattenyésztés termőföldigényének biztosítása.
A Gyeviép Nonprofit Kft. munkatársakat keres a térkő üzembe, illetve földmunkák végzésére. A jelentkezésnél előnyt jelent a traktorvezetői gyakorlat.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2013. június 1-jei időponttal június 1. és 30-a között mezőgazdasági Gazdaságszerkezeti Összeírást (GSZÖ 2013) hajt végre. Az összeírás célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a hazai gazdaságirányítás, az EU és a gazdálkodók részére.