1992. óta ünnepeljük az Anyatejes táplálás világnapját, felhívva a figyelmet az anyatej jelentőségére, jótékony hatásaira. Magyarország 1993.-ban csatlakozott a programhoz, népszerűsítve és ezzel is támogatva a szoptatás fontosságát, megvalósulását.
A védőnők munkájuk során nagy hangsúlyt fektetnek az újszülöttek és csecsemők egészséges táplálására, az anyatej fontosságára a kisbabák életében. Így, a már több éves hagyomány szerint idén is megrendezésre került az Anyatejes Világnap a védőnők szervezésében.
Az elmúlt egy évben 51 újszülöttet köszönthettek Algyőn, őket az önkormányzat támogatásával meg is ajándékozták.
A rendezvény színes programoknak adott helyszínt.
A gyermekágyas időszakról, Együttlétre hangolódva címmel tartott előadást Vilmányiné Majó Matild, perinatalis szaktanácsadó. A szegedi Koramentorház fejlesztő játékaival érkezett, Kovácsné Süli Mónikától a hordozás és baba masszázs fortélyait sajátíthatták el az érdeklődők. Egyenes hasizom vizsgálat, szaktanácsadás történt, illetve bemutatkozott a Lélek-kuckó.
Ezúton értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy Algyő Nagyközség Önkormányzata megbízásából a Kastélykert utcán a kivitelező megkezdi az útfelújítási munkálatok következő szakaszát, ezért 2025. március 24-től teljes szélességben lezárásra kerül a Kastélykert utca a településkaputól a Téglás utcáig.
Teltház előtt játszotta Vörös Edit, Teremi Trixi, Szirtes Gábor és Csere László az Asszonykám adj egy kis kimenőt! című darabot. Az előadás egy operett betétekkel tűzdelt kabaréműsor volt, amellyel két felvonáson keresztül örvendeztették meg a közönséget.
Tájékoztató nyílt nap szülők részére, a Bóbita Bölcsődében 2025.04.07. 17.00 órakor. A részvétel regisztrációhoz kötött.
A napokban befejeződött a sárga jelzésű turistaút Algyő, Tisza híd és Szeged közötti szakaszának kijelölése. Az út a Tisza partján az ártérben, valamint a töltéskoronán halad.
A Pesti Zenés Színpad művészeivel emlékeztünk meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra.