× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Lélek-Kuckó – A nyugalom szigete

|
2023. augusztus 10. | Egészség, életmód

Megnyílt Algyőn a Lélek-Kuckó, ahol Halász-Boros Magdolna és Elekes Fanni várja azokat, akiknek segítségre van szüksége a testi-lelki gyógyulása érdekében. De hogy mi is ez kis kuckó, ahova akárki bejelentkezhet, arról Halász-Boros Magdolnával beszélgettünk.

– Mi is az a Lélek-Kuckó?
– Olyan helyet álmodtunk meg, ahova el tudnak jönni azok az emberek, akik felismerték, vagy éppen a felismerés folyamatában van annak, hogy mi nemcsak fizikai hús-vér emberek vagyunk, hanem lelkünk és szellemünk is van, és a lélek fejlődésre vágyik. Ahhoz, hogy megtalálja az utat a fejlődéshez, segítséget kaphat. Kialakítottunk egy helyet, ahol a lélek megnyugvásra talál, hozzásegíthetjük a feltöltődéséhez és ezáltal a gyógyulási folyamatok beindításához is.

– Honnan jött az ötlet, hogy nyissanak egy ilyen helyet?
– Szerettük volna másokkal megismertetni, amit mi tanultunk a képzéseinken. Illetve egy alternatív megközelítésben segítséget nyújtani annak, akinek szüksége van rá.

– Milyen korosztályt várnak?
– Bármelyik korosztálynak tudunk segíteni, azonban 12 éves kor alatt nem a gyereken dolgozunk, hanem a szülőn, aki hozzánk fordul. Ez azért van, mert 12 éves korára válik egy gyerek spirituálisan felnőtté. Az addig felmerülő testi, illetve lelki eredetű problémák sok esetben a szülők kivetülései.

– Milyen problémákkal fordulhatnak a szülők a Lélek-Kuckó csapatához?
– Hozzánk nem csak szülők fordulhatnak, várunk minden olyan felnőttet, idősebb korosztályt, akik igényt tartanak a szolgáltatásainkra. Többféle módszer, technika áll a rendelkezésünkre, amelyekkel igyekszünk megtalálni a problémák forrását. Az életben felmerülő elakadások, visszatérő problémák okait keressük.

– Miből áll egy alkalom a kezeik között? Hogyan zajlik röviden egy foglalkozás?
– Egy személyes konzultációt úgy kell elképzelni, hogy megbeszéljük a problémát, amivel a gyógyulni vágyó felkeresett minket. Ezután elkezdünk dolgozni azon. Majd általában mindenki kap házi feladatot, amivel otthon kell foglalkoznia. Hiszen én egymagam nem tudom meggyógyítani a hozzám érkezőt, azért az ember szorgalmára, kitartására is szükség van. Ez a konzultáció körülbelül másfél órát vesz igénybe. Én szeretnék csoportos foglalkozásokat is tartani, ahova főleg felnőtteket várnék. A stresszkezelést, a meditációt hoznám közelebb a résztvevőkhöz. A későbbiekben pedig családállítást és gongtálas hangfürdőt is tervezünk.

– Hogyan látja, melyek a napjainkban leggyakrabban előforduló problémák a gyerekeket illetően? 
– Úgy látom, hogy a rohanó és felgyorsult világban a szülőknek a legnagyobb felelőssége az, hogy az otthonukban teremtsék meg azt a nyugalmat és családi légkört, ahol egy gyermek egészségesen tud fejlődni. Ez nagyon nehéz, hiszen rengeteg dologra kell odafigyelni ehhez. Sajnos az okoseszközök használata nagyon rossz hatással van a gyerekek idegrendszerének fejlődésére, de a szülőket is felpörgetik ezek. Ez nagyon nagy probléma napjainkban. Illetve a pénz hajszolása, a tárgyak gyűjtése, a média által sugallt testi elvárások mind torzítják a gyerekek személyiségét. Az, hogy ezek az okok milyen problémát hoznak elő egy gyereknél, az változó. Mindezen kívül a gyerekek törődés, szeretet, odafigyelés nélkül könnyen sérülhetnek, traumatizált fiatal, felnőtt válhat belőlük.

– Milyen pluszt adhat egy kezelés önöknél?
– Mindenkinek a személyes tapasztalatán múlik a dolog. Minden ember a saját útját, a saját fejlődését járja. Teljesen szubjektív, hogy ki mit tapasztal. Mi nem meggyógyítani szeretnénk, nem varázsolunk és csodát sem tudunk tenni. A csodákat mindenki saját magában tudja elérni. Mi ehhez igyekszünk hozzásegíteni a hozzánk fordulókat.

– Nyári tábort is szerveztek, hogyan sikerült megvalósítani?
– Édesanyaként tudom, hogy milyen sokat számít, ha a gyerekeket valakire rábízhatjuk. Egy olyan tábort álmodtunk meg, ahol a gyerekeknek nincsenek túlzott kötelességei, ahol inkább jól érzik magukat és megnyílhatnak. Más tért tapasztalhatnak meg, mint más közösségekben. Kis létszámmal jöttünk össze, de ez így pont nagyon jól sikerült. A gyerekek napról-napra egyre oldottabbak voltak és hamar elfogadtak minket. Sokat alkottak és játszottak, illetve foglalkoztunk mesemeditációval és relaxációval is. 

forrás: Algyői Hírmondó

 

További hírek

Ezúton értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy Algyő Nagyközség Önkormányzata megbízásából a Kastélykert utcán a kivitelező megkezdi az útfelújítási munkálatok következő szakaszát, ezért 2025. március 24-től teljes szélességben lezárásra kerül a Kastélykert utca a településkaputól a Téglás utcáig.

2025. március 22. | Önkormányzat Bővebben

Teltház előtt játszotta Vörös Edit, Teremi Trixi, Szirtes Gábor és Csere László az Asszonykám adj egy kis kimenőt! című darabot. Az előadás egy operett betétekkel tűzdelt kabaréműsor volt, amellyel két felvonáson keresztül örvendeztették meg a közönséget.

2025. március 21. | Kultúra Bővebben

Tájékoztató nyílt nap szülők részére, a Bóbita Bölcsődében 2025.04.07. 17.00 órakor. A részvétel regisztrációhoz kötött.

2025. március 20. | Oktatás Bővebben

A napokban befejeződött a sárga jelzésű turistaút Algyő, Tisza híd és Szeged közötti szakaszának kijelölése. Az út a Tisza partján az ártérben, valamint a töltéskoronán halad.

2025. március 18. | Sport Bővebben

A Pesti Zenés Színpad művészeivel emlékeztünk meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra.

2025. március 15. | Kultúra Bővebben

×