Hosszas várakozás után április 28-án átadták a település új, 33-szor 25 méteres szabvány méretű kültéri medencéje. A próbaüzem után a közönség a nyár elején csobbanhat a vízben.
A medence átadásával tulajdonképpen két projekt zárul majd le a próbaüzem után. Nem csak a 33-szor 25 méteres medence átadása, hanem az új termálkút bekötése is megtörtént. 2018 és 2023 között sok probléma és késleltető tényezőbe futott bele ez a beruházás. A koronavírus-járvány csak az egyik hátráltató tényező volt, azon felül a mostani ukrajnai háború miatti változások is nehezítették a projekt befejezését. „Úgy gondolom, nagyon bölcsen tettük, hogy kivártuk mindennek a végét” – mondta avató beszédében Molnár Áron polgármester.
Az akkori képviselő-testületben még 2012-ben fogalmazódott meg egy új kültéri medence igénye. Anno saját erőből szerették volna megvalósítani a projektet, de ez végül nem történt meg. A mostani medence TAO támogatásokból épülhetett meg a Magyar Vízilabda Szövetség támogatásával. Csaknem 600 millió forintnyi TAO támogatást ellett az algyői önkormányzatnak összeszednie, amelyhez sok segítséget nyújtott a Szegedi Úszó és Vízilabda Tömegsport Egylet (SZÚVTE).
Amennyiben a próbaüzem sikeres lesz, úgy a nyár elején át tudják majd adni a medencét a közönségnek. Ősszel sátor kerül majd fölé, így az őszi és a téli időszakban sátorfedéssel lehet majd a medencét használni.
Az ünnepségen részt vett Molnár Tamás, a Magyar Vízilabda Szövetség alelnöke, aki elmondta, kiemelt fontosságúnak tartják a szövetségnél, hogy ne csak a nagyvárosok lehessenek a vizes sportok bázisai. „A magyar vizes sportoknak óriási hagyománya van, és ez nem lehet csak a nagy városok kiváltsága. A fiataloknak elérhetővé kell tenni ezt a sportolási lehetőséget is” – jelentette ki.
Reméljük, Algyőn is otthonra talál egy újabb sportág és a hamarosan birtokba vett medencében algyői fiatalok dobhatják a labdát!
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Hatvanban, a XXI. ITF Taekwon-do Nemzetek Kupáját. A versenyre, 8 ország több mint 300 sportolója nevezett. A harcművészek küzdelem és formagyakorlat kategóriákban mérhették össze tudásukat. Az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztálya 3 fővel képviseltette magát, akik 2 éremmel térhettek haza.
Algyő Nagyközség Képviselő-testülete a 2023. május hó 31. napján tartott ülésén, a 148/2023. (V.31.) Kt, határozatával megállapította, hogy az Algyő Nagyközség Önkormányzata tulajdonában álló víziközművek koncessziós szerződés keretében történő üzemeltetésére a Szegedi Vízmű Zrt részéről benyújtott pályázat érvényes, a pályázati eljárás eredményes.
Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Algyő, Egészségház u. 42. I. emelet 4. szám alatt megüresedő költségalapú bérlakás legfeljebb 5 évre történő bérbeadására, 2023. július 01-től.
Az „Esély Otthon az algyői fiataloknak" (EFOP-1.2.11-16-2017-00045) elnevezésű pályázat keretében az Algyő, Kosárfonó utca 16. szám alatti ingatlanban 13 lakás került kialakításra. Algyő Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet 11 lakásingatlan kedvezményes használatára.
Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Algyő, Búvár u. 9. fsz. 2. szám alatt megüresedő költségalapú bérlakás legfeljebb 5 évre történő bérbeadására, 2023. július 01-től.