2012. április 27-28.-án (péntek, szombat) kerül megrendezésre az idei falunapi rendezvénysorozat, melynek helyszine az Algyői Faluház színházterme és a Szabadidőközpont.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a falunapi programsorozatot pénteken (április 27.) 19 órakor a Móra Ferenc Népszínház bemutatója nyitja meg. Ezúttal az érdeklődők Molnár Ferenc: Olympia című darabját tekinthetik meg.
Április 28-án falunapi programsorozatunk a Szabadidőközpontban (Téglás u. 151.) folyatódik. A délelőtt folyamán kerül sor a civil szervezetek és baráti társaságok főzőversenyére, amelyre április 25-ig lehet az Algyői Faluházban!
A délelőtt folyamán a színpad a táncosoké lesz, megtekinthetjük a Booming Dance Club hip-hop tánckoreográfiáit, a Szilver Tánc Sport Egyesület sztenderd táncokat mutat be, de a néptánc kedvelői is megtalálják majd a számításukat. 11 órától az apróságoknak kedveskedünk a Léghajó Színház gyermekelőadásával: A kiskakas gyémánt félkrajcárja.
Őket követôen a jó ebédhez felcsendül a nóta Kurina Irén, Koltai Zoltán és Németh József nótaénekesekkel, valamint a Viktória Duóval. 13 órától a színpadot az algyőiek foglalják el. Fellép az Algyői Hagyományőrző Citerazenekar, a Algyői Hagyományőrző Asszonykórus és a Nyugdíjas Klub Búzavirág Asszonykórusa. 14 órától a Parlandó Énekegyüttes operett-műsorát hallgathatják meg az érdeklődők.
15 órakor következik a Showder Klubból ismert kiváló humorista, Dombóvári István, aki a rekeszizmok karbantartásáról gondoskodik.
16 órától a GrimaszK zenekar foglalja el a színpadot, őket követi az X-faktorból jól ismert Vastag Tamás. A nagykoncertet megelőzően zenél az algyői kötődésű The Blue Alloy zenekar. 20 órakor pedig kezdetét veszi a Csík Zenekar élő koncertje, a zenekar vendége Kiss Tibor lesz a Quimbyből.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Második alkalommal került megrendezésre Algyőn a Finta János Emlékverseny. Az Algyői SK Asztalitenisz szakosztálya szervezte az eseményt, ahol vendégcsapat volt a Pincehelyi Asztalitenisz szakosztály.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Tanszék május 15-én ünnepelte 10 éves fennállását. Algyő biztonsága, a megfelelő intézkedések tervezése érdekében Dr. Füzesy István alpolgármester közreműködésével folyamatosan együttműködünk a Tanszékkel.
Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Klub a VII. Fehér Kupa és VII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád és Békés megyéből érkező klubok mellett, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do szakosztálya is 5 versenyzővel képviseltette magát.
Algyőn a horgásztavakon került megrendezésre Sarok Krisztián és az Önkormányzat szervezésében 2024 május 11-én szombaton az első Családi horgászverseny.
Az Algyői horgásztavak halállománya ismét szép háromnyaras potykákkal bővült. Reméljük az újoncok jól megmozgatják az I-es és II-es tavak törzsállományát. A hétvégi versenyen szép fogást és sok örömöt okozhat a családoknak, illetve vasárnaptól minden horgászni vágyónak.