Mint azt korábban mi is megírtuk, tavaly év végével a Takarékbank számos falusi fiókját megszüntette. A Szegedtől tíz kilométerre lévő Algyőről még ATM is elment. „Azt hittem, elbír egy 5300 fős település legalább egy ATM-et, de úgy tűnik, tévedtem” – mesélte akkor a Szegedernek Molnár Áron független polgármester, akit szintén megdöbbentett a helyi fiók bezárása. A faluban ezzel nem maradt sem ügyintézésre, sem pénzfelvételre lehetőség.
A Délmagyarország most azt írja, Molnár Áronék a Takarékbank mellett az önkormányzat számlavezető pénzintézetét is felkeresték, szerették volna elérni, hogy ATM-et telepítsenek a nagyközségbe. Azt a választ kapták erre, hogy ezért a lehetőségért egyetlen pénzintézet sem kapkod majd, hiszen a bankautomaták üzemeltetése veszteséges, tehát a telepítési és a fenntartási költségekhez is hozzájárulást várnak el a bankok.
Később a K&H kereste fel a települést azzal, hogy 25 új ügyfél esetén megkezdik az ATM létesítését. Erre toborzókampány is volt Algyőn, ám a márciusi testületi ülésen elhangzott, egyelőre nem jött össze elegendő számú ügyfél. A lap azt írja viszont, hogy időközben a Raiffeisen is bejelentkezett, akik már telepítik is az algyői Faluháznál az új bankautomatát.
A berendezés egyelőre csupán kifizetőautomata, vagyis pénzt lehet felvenni, ám lehetséges, hogy a későbbiekben átalakítják, hogy befizetésekre is használható legyen.
forrás: szegeder.hu (Legény Dániel)
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Hatvanban, a XXI. ITF Taekwon-do Nemzetek Kupáját. A versenyre, 8 ország több mint 300 sportolója nevezett. A harcművészek küzdelem és formagyakorlat kategóriákban mérhették össze tudásukat. Az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztálya 3 fővel képviseltette magát, akik 2 éremmel térhettek haza.
Algyő Nagyközség Képviselő-testülete a 2023. május hó 31. napján tartott ülésén, a 148/2023. (V.31.) Kt, határozatával megállapította, hogy az Algyő Nagyközség Önkormányzata tulajdonában álló víziközművek koncessziós szerződés keretében történő üzemeltetésére a Szegedi Vízmű Zrt részéről benyújtott pályázat érvényes, a pályázati eljárás eredményes.
Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Algyő, Egészségház u. 42. I. emelet 4. szám alatt megüresedő költségalapú bérlakás legfeljebb 5 évre történő bérbeadására, 2023. július 01-től.
Az „Esély Otthon az algyői fiataloknak" (EFOP-1.2.11-16-2017-00045) elnevezésű pályázat keretében az Algyő, Kosárfonó utca 16. szám alatti ingatlanban 13 lakás került kialakításra. Algyő Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet 11 lakásingatlan kedvezményes használatára.
Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Algyő, Búvár u. 9. fsz. 2. szám alatt megüresedő költségalapú bérlakás legfeljebb 5 évre történő bérbeadására, 2023. július 01-től.