Ezúttal a 230 kilométerrel odébb fekvő Székelyhíd válhat Algyő testvérévé. A polgármesterek már egyetértettek a kapcsolat magasabb szintre emelésében, most a képviselők döntenek erről. Molnár Áron polgármester július végi látogatása után augusztus végén ismét a romániai városba megy.
Bár egy romániai községgel, Újvárral már testvértelepülési kapcsolatban áll Algyő, most újabb gyümölcsöző kapcsolat veheti kezdetét, ugyanis Molnár Áron polgármester a Bihar megyei Székelyhíd településvezetőjével, Béres Csabával egyeztetett a közelmúltban.
Molnár Áron elmondta, baráti és egyben informális megbeszélésen vett részt, amely úgy zárult, hogy mindenképp testvértelepüléssé szeretne válni Algyő, és az attól 230 kilométerre fekvő Székelyhíd. Hozzátette, most a helyi képviselő-testületek elé terjesztik a kezdeményezést, és ha az támogatást nyer, akkor hivatalossá teszik a kapcsolatot.
A polgármester szerint számos területen tudná egymást támogatni a két település, valamint közös táborokat és kulturális eseményeket is szervezetnek a jövőben, ugyanis sok hasonlóság van Algyő és Székelyhíd között.
Beszámolt arról is, hogy augusztus végén ismét a romániai városba látogat, ugyanis meghívást kapott a felújított színház átadójára, ahová képviselőtársait is magával hívja majd. Molnár Áron jelezte, nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy Algyő testvértelepülésein sok magyar éljen. Ez Székelyhíd esetében adott, ugyanis szinte színtiszta magyarlakta város, ami híres például az érmelléki történelmi, régészeti és néprajzi gyűjteményéről, a Turul-szobráról, valamint a borospincéiről is, amelyeknek gyakori vendége volt Ady Endre is.
forrás: Algyői Hírmondó
Algyő Nagyközség Önkormányzatnak kérésére a Gyeviép Nkft. munkatársai elkészítették az új bölcsődéhez szánt parkoló részt. Az épülettel szemben, az iskola vonalában mintegy 90 méter hosszan szórt útpadkát alakítottak ki.
Az Algyő Foltvarrók Köre augusztus 26-án, szombaton ellátogatott a Magyar Foltvarró Céh által szervezett Országos Foltvarró Fesztiválra, Budapestre a Kultúrszövőgyárba.
Napjainkban meglehetősen gyorsan kézhez kaphatunk bestseller könyveket a saját anyanyelvünkön. Ez olyan természetessé vált, hogy bele sem gondolunk, hogy egy viszonylag frissen megírt, több száz oldalas idegen nyelvű regény hogyan kerülhet az éjjeliszekrényünkre magyarul. A fordítás rejtelmeiről Illés Róbert, algyői műfordítóval beszélgettünk.
A szabadstrand területén új kikapcsolódási és sportolási lehetőség nyílt az oda érkezők számára. 936.000 forint kivitelezés összegből kialakításra került ott egy új strandkézilabda pálya.
Füzesy István és az ALTE idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tisza-Parti Partyt, amely nyolcadik alkalommal is nagy sikert aratott. Ezúttal a búcsú hétvégéjén várták a szabadstrandra a kikapcsolódni vágyókat.