A Mol hat üzemegységének veszélyelhárítását biztosítják a FER Tűzoltóság és Szolgáltató Kft. (FER Kft.) új laktanyájából, amelyet szerdán adtak át a cég algyői ipartelepén - tájékoztatott Cseh Béla, a Mol egészségvédelmi, biztonságtechnikai és környezetvédelmi igazgatóságának vezetője.
Halmos Péter, a 250 millió forintos költséggel kialakított algyői létesítmény parancsnoka elmondta, a laktanya 21 főfoglalkozású és 24 nem főfoglalkozású létesítményi tűzoltónak nyújt korszerű munkakörülményeket.
A laktanyában egy bevetés-irányító autó és két nagyteljesítményű, gyorsbeavatkozó ipari tűzoltógépjármű áll készenlétben. A tűzoltóautókat olyan korszerű hab-víz- és porágyúkkal szerelték föl, melyeket szükség esetén távirányítással a fülkékből vagy akár száz méteres távolságból is lehet vezérelni - mondta a parancsnok.
Huszár Tibor ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy a kft.-vel kötött együttműködés értelmében a nagyobb káresemények vagy veszélyes anyagok szállítása során bekövetkezett balesetek esetén az algyői egység segítséget nyújt a megye tűzoltóinak.
Az igazgatóság állománya a kiképzések során használhatja a FER Kft. százhalombattai gyakorlópályáját - tette hozzá az ezredes.
Második alkalommal került megrendezésre Algyőn a Finta János Emlékverseny. Az Algyői SK Asztalitenisz szakosztálya szervezte az eseményt, ahol vendégcsapat volt a Pincehelyi Asztalitenisz szakosztály.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Tanszék május 15-én ünnepelte 10 éves fennállását. Algyő biztonsága, a megfelelő intézkedések tervezése érdekében Dr. Füzesy István alpolgármester közreműködésével folyamatosan együttműködünk a Tanszékkel.
Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Klub a VII. Fehér Kupa és VII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád és Békés megyéből érkező klubok mellett, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do szakosztálya is 5 versenyzővel képviseltette magát.
Algyőn a horgásztavakon került megrendezésre Sarok Krisztián és az Önkormányzat szervezésében 2024 május 11-én szombaton az első Családi horgászverseny.
Az Algyői horgásztavak halállománya ismét szép háromnyaras potykákkal bővült. Reméljük az újoncok jól megmozgatják az I-es és II-es tavak törzsállományát. A hétvégi versenyen szép fogást és sok örömöt okozhat a családoknak, illetve vasárnaptól minden horgászni vágyónak.