A Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. értesíti Algyő lakosságát, hogy 2019. május 11-én szombaton lomtalanítást végez a település területén.
A LOMTALANÍTÁS ZAVARTALAN LEBONYOLÍTÁSA ÉRDEKÉBEN KÉRJÜK, HOGY AZ ELSZÁLLÍTÁSRA SZÁNT LOMOT, AZ ADOTT ÜRÍTÉSI NAPON LEGKÉSŐBB REGGEL 600 ÓRÁIG HELYEZZÉK KI AZ INGATLANOK ELÉ, ÚGY HOGY AZ A KÖZLEKEDÉST NE AKADÁLYOZZA.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a lomtalanítás kizárólag a lomok elszállítására szolgál (pl. nagyobb méretű berendezési tárgy, bútor, ágybetét, rongy, edény, eszköz, stb). A későn kihelyezett hulladékok valamint, az építési törmelékek, komposztálható hulladékok, állati trágyák, veszélyesnek minősülő hulladékok (pl. akkumulátorok, vegyszerek, autógumik, hűtőszekrények, mikrohullámú sütők, TV-k, stb.) elszállítása nem áll módunkban.
LOMTALANÍTÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ A (06-62) 425-231-ES TELEFONSZÁMON KÉRHETŐ, ILLETVE BUDAI ZOLTÁN 30-563-15-11-ES TELEFONSZÁMON.
Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft.
Második alkalommal került megrendezésre Algyőn a Finta János Emlékverseny. Az Algyői SK Asztalitenisz szakosztálya szervezte az eseményt, ahol vendégcsapat volt a Pincehelyi Asztalitenisz szakosztály.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Tanszék május 15-én ünnepelte 10 éves fennállását. Algyő biztonsága, a megfelelő intézkedések tervezése érdekében Dr. Füzesy István alpolgármester közreműködésével folyamatosan együttműködünk a Tanszékkel.
Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Klub a VII. Fehér Kupa és VII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád és Békés megyéből érkező klubok mellett, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do szakosztálya is 5 versenyzővel képviseltette magát.
Algyőn a horgásztavakon került megrendezésre Sarok Krisztián és az Önkormányzat szervezésében 2024 május 11-én szombaton az első Családi horgászverseny.
Az Algyői horgásztavak halállománya ismét szép háromnyaras potykákkal bővült. Reméljük az újoncok jól megmozgatják az I-es és II-es tavak törzsállományát. A hétvégi versenyen szép fogást és sok örömöt okozhat a családoknak, illetve vasárnaptól minden horgászni vágyónak.