A korábbi évek ingyenes szűrővizsgálatokból álló egészségheteihez hasonlóan, azok tapasztalatait felhasználva idén tavasszal is megszerveztük – az algyői önkormányzat támogatásával – az egészségmegőrzésre, azon belül is elsősorban a megelőzésre hangsúlyt fektető egészség programsorozatot március 29-től április 12-ig.
A programok keretbe foglalták az intézményekben már korábban kiválóan működő, szakmai programjukban kimunkált egészségheteket, valamint teret engedtek új, a lakossági igényekre válaszoló programoknak, szűrővizsgálatoknak.
Az idei, tavaszi egészséghét programsorozatban a hangsúly a megelőzést szolgáló szűrővizsgálatokra került, de az intézményi programok is tartogattak új, aktuális témákat.
Az iskola szervezésében a Mentő-öv Csoport Alapítvány 7. és 8. osztályosok számára drogprevenciós előadást tartott a Faluházban, az óvoda „Zöld szívű kertész”címmel biokert kialakítását szervezte meg a gyermekek segítségével, az ESZI védônôi által működtetett Baba-Mama Klubban a gyógynövények felhasználásáról tartott előadást Berek Ágota az Ezerjófű Egyesület képviseletében, valamint magyar termelő bodza alapú biotermékeinek bemutatójára került sor az óvodában és a bölcsődében.
A Borbála Fürdő az egészséghetekhez csatlakozva egész napos színes programmal várta az érdeklődőket április 13-án. Itt találkozni lehetett a DSGM módszerrel foglalkozó szakemberekkel, akik ingyenes szűrési lehetőséget biztosítottak az algyői szülők és gyermekeik számára.
A mindenkor nagy érdeklődésre számot tartó bőrgyógyászati, nőgyógyászati, urológiai, fül-orr-gégészeti, ortopédiai, szemészeti szűrővizsgálatok mellett nagy újdonságot jelentett a hasi, illetve szívultrahangos szűrővizsgálatok megszervezése, valamint első ízben biztosított dietetikus tanácsadás.
A szűrôvizsgálatok – szem előtt tartva a lakossági igényeket – a következő számban és látogatottsággal zajlottak:
A szakorvosok visszajelzése alapján, valamennyi szűrővizsgálaton több olyan esettel találkoztak, amelyek további ellátást, vizsgálatot igényelnek. Ezek az információk is azt támasztják alá, mennyire fontos a megelőzés, és amikor az önkormányzat ezt a célt lehetőségeihez mérten támogatja, az a döntés sok lakos egészségi állapotának megőrzését, helyreállítását biztosíthatja közvetlenül.
Köszönjük a munkacsoport tagjainak és a programok lebonyolításában részt vállalóknak idejüket és energiájukat, valamint a lakosságnak, hogy saját egészségmegőrzése érdekében élt a programsorozat adta lehetőségekkel!
Kérjük az algyőieket, hogy továbbra is jelezzék ötleteiket, igényeiket, véleményüket, esetleges önkéntes segítői szándékukat, amelyek megvalósulhatnak a következő, őszre tervezett programsorozatban.
Ötleteiket, hozzászólásaikat a következő címekre várjuk személyesen vagy írásban: Egyesített Szociális Intézmény – Algyő, Piac tér 17., e-mail: i.n.o@algyo.hu
kapcsolódó anyagok: Egészséghét programjai
Az algyői Bóbita Bölcsőde harmadik hónapja nyújt szolgáltatást az újonnan átadott épületben, amely a Tiszavirág utca 44. szám alatt található. Az intézmény népszerű, betelt a 60 férőhely.
A tabella másodikja, az Algyő az edző váltó Balástya otthonában gyűjtötte be három pontot. Itt is vezetett az esélyesebb vendégcsapat, majd jött az egyenlítés, a meccs végén mégis az Algyő örülhetett, hiszen a 76. percben Csányi Ádám gólja eldöntötte a találkozó sorsát.
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Osztálya CS-I01/02175-2/2023. sz. határozata alapján Algyő Nagyközség közigazgatási területére 2023. szeptember 30. – 2023. október 21-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelek el!
Az Algyő SK életében sok változás történik az idei szezontól, de a munka nem áll meg. Az edzők ugyanolyan lelkesen vetik bele magukat a legkisebbektől egészen a felnőtt korosztály trenírozásába, mint ahogy azt eddig is megszokhattuk tőlük.
Palya Bea Egyszálének koncertje nyitotta meg a Szent Anna napi búcsú rendezvénysorozatát a templomban. A művésznő hatalmas mosollyal és szeretettel érkezett meg, és már a beéneklésnél is betöltötte hangja a templomot. A koncert után pedig a Hírmondóval is beszélgetett kicsit.