Algyő Nagyközség Önkormányzata kiemelt feladatának tekinti a hazai és a határon átnyúló gazdasági fejlődés elősegítését, támogatását a rendelkezésére álló gazdaságfejlesztési eszközökkel. Ennek céljából tagja a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamarának. Az együttműködések révén valósult meg több korábbi és folyamatban levő, határon átnyúló pályázat. A kamara segítségével szükség esetén elősegíti Szerbia vonatkozásában az algyői gazdasági vállalkozások kapcsolatépítését is.
Ennek az együttműködésnek a részeként napjaink magyar-szerb gazdasági kapcsolatait elemző rendezvény került megrendezésre 2024. április 5-én pénteken, 11 órai kezdéssel az Algyői Faluházban.
A találkozó témája a magyar-szerb gazdasági kapcsolatok iránya, jövőképe, továbbá fejlődésének lehetőségei.
A találkozó kiemelt előadása a MOL szerbiai szerepvállalása, tevékenysége, annak energiaellátásra gyakorolt hatása. A témaválasztás alapját indokolta, hogy napjainkban hazánk földgázellátásának jelentős része Szerbián keresztül érkezik. Szijjártó Péter miniszter úr 2023 júniusában a magyar–szerb stratégiai tanács ülésén a két ország közötti eddigi talán legfontosabb megállapodásának nevezte az Algyőt Újvidékkel összekötő kőolajvezeték építését.
A rendezvényen részt vett Lálity Urbán Emese a szerb Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium államtitkára, Kern Imre Szabadka alpolgármestere, a MSZKIK tagjai, a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársai, vajdasági vállalkozók Molnár Áron polgármester és Dr. Füzesy István alpolgármester.
A programon előadást tartott a MSZKIK elnöke, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a MOL munkatársa, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke.
A személyi és árumozgás egyik fő eleméről, a határátkelés helyzetéről a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség megbízott vezetője adott tájékoztatást.
Az MVM Démász Áramhálózati Kft. a szolgáltatásuk minőségének javítása érdekében hálózati munkákat végeznek, így áramszünet várható Algyőn az alábbi területeken...
Országgyűlési képviselők választása - részvételi adatok
Országgyűlési képviselők választása 2026. algyői adatokkal (képviselőjelölti adatok)
Országgyűlési képviselők választása 2026. algyői adatokkal 2. (listás adatok)
Magyarország Köztársasági Elnöke az országgyűlési képviselők választását 2026. április 12. napjára tűzte ki. Szavazni 2026. április 12. napján (vasárnap) 6.00 órától 19.00 óráig lehet személyesen, a választási értesítőben megjelölt szavazóköri helyiségben, vagy mozgóurnával.