Kiss Alexandra jól kifőzte, és mi nagyon büszkék vagyunk rá

Kis községünk újra kicsit a rivaldafénybe került, hiszen az Algyőn született Kiss Alexandra elindult a TV2 Séfek Séfje című tévés főzőműsorában, és nagyon szépen megállta ott a helyét. Egy ilyen hobbi mögött azonban kemény munka és kitartás lapul. A megtett útról és a tervekről beszélgettünk az ifjú séffel.

Miért neveztél be a műsorra?

Van egy gasztroblogom az instagramon, amelyet lelkesen vezetek, hiszen mindenem a gasztronómia mind készítői, mind fogyasztói oldalról is. Így került képbe a műsorban való szereplés.

Hogyan működött ez a gyakorlatban?

Részt vettem egy előválogatón, ahova egy étellel kellett elmennem. Ide a testvérem is elkísért, aki viccesen megjegyezte, hogy ha én tovább jutok, akkor ő is beáll főzni. Ez így is alakult, hiszen meghívást kaptam a második fordulóra. Ezen az alkalmon csapatban kellett főznünk adott alapanyagokból egy konyhán, ráadásul időre. Ez az élőműsort szimulálta. Végül pedig bekerültem az élő adásba is, amelyet már a nézők is láthattak, és kezdetét vette az út, a táborba való bekerülés, majd a késekért folyó küzdelem.

Milyen érzés volt a tévében főzni?

Igazából az elejétől fogva otthonosan éreztem magam. Korábban már voltunk a testvéremmel egy tévéműsorban, amely inkább kvíz és ügyességi megmérettetés volt. Ez akkor egy rövidnek mondható, egynapos forgatással járt. Most nagyjából 1 hónapos munkában volt részem. Megmondom őszintén, nagyon versengő típus vagyok, és mindenféleképpen minél tovább szerettem volna jutni és megmutatni azt, hogy amatőrként is helyt tudok állni egy ilyen nívós versenyben. Ez az időszak nekem hatalmas előrelépést jelentett.

Lelkileg mennyire volt megterhelő mind az izgalom, mind a műsorral és a felkészüléssel járó stressz?

Lelkileg meglehetősen megterhelő volt számomra a műsor. Ugye teljesen más idegen konyhában főzni, közben beszélni, reagálni. Sokkal több stressznek van ilyenkor az ember kitéve, mintha otthon venné kézbe a fakanalat. Illetve nem is gondolná az ember, de nem egyszerű csapatban főzni. Ott el kell fogadnunk a másikat, az ötleteit és volt, hogy úgy éreztem, engem amatőrként nem tartanak odavalónak.

Sikerült-e megmutatni saját magadat és az ételekhez való viszonyodat a szereplésed alatt?

Nagyon szerettem volna többet megmutatni magamból. Igyekeztem a legjobb formámat hozni, remélem ez a nézők számára is érezhető volt. Ez most ennyi szereplésre volt elég, de a blogomban továbbra is jelen vagyok, ott a virtuális térben találkozhatnak velem azok, akiknek az ételeim felkeltették az érdeklődését.

Melyik a kedvenc emléked az adással kapcsolatban?

Egyik alkalommal a csapatfőzésnél az egyik társammal egy közös, hatalmas szakácskabátban kellett főznünk. Rengeteget nevettünk és bohóckodtunk. Ezzel az alkalommal kicsit a csapatunkban kialakult ellentéteket is el tudtuk simítani.

Hogyan ismerted meg a zsűrit, és mit tudtál tőlük tanulni?

A zsűri tagjai nagyon kedvesek voltak. A csoportos főzésekben rengeteg praktikát tanulhattam tőlük, amelyet később az egyéni főzéseknél is tudtam kamatoztatni. Iszonyatosan maximalisták voltak, így belőlem is kihozták a maximumot. Kedvesen és nyitottan irányították a kezünket.

Mi a kedvenc ételed?

A rakott krumpli. Nagyon szeretem. De készítés szempontjából a rozé kacsamellemre és a házi gnocchimra mondják a szeretteim, hogy zseniális. Folyamatosan gondolkodom új ízeken. Nemrég például fügemustárt készítettem, illetve benne vagyok egy 21 napos programban, amely során vegetáriánus és vegán ételeken töröm a fejem.

Hogyan jött a főzés szeretete?

A főzés szeretete az algyői nagymamámtól származik. Ő azt mondta, hogy minden probléma és konfliktus megbeszélhető egy tál étel mellett. Őt egyébként „főzős mamának” is hívtuk. Gyerekként nagyon sokszor ott álltam mellette és csináltuk a száraztésztát. Gyakorlatilag bármiből képes volt ízletes ételt készíteni. Az egyetem mellett jártam ki külföldre gyerektáborokba dolgozni, ahol szakács- és cukrászsegéd voltam. Sőt tanítottam is a gyerekeknek főzési praktikákat. Tulajdonképpen a főzés nekem a boldogság forrása. Több alkalommal értünk el dobogós helyezést az Algyői Falunapokon a családommal, amire büszke vagyok. A szüleim mindig támogattak. Ők tanítottak az alázatra és a kitartásra, amelyre a műsorban is nagy szükségem volt. Nagyon fontosak számomra a gyökereim, Algyőre is rendszeresen látogatok haza.

Hogyan tovább?

Szeretném a közösségi médiában a felületemet erősíteni. Jó lenne, ha a főzés és a tanítás párhuzama lehetne a jövőm, de szívesen nyitnék is egy kis reggeliző helyet közösen a testvéreimmel. Majd látjuk, hogy mit hoz a jövő. 

forrás: Algyői Hírmondó