A maroslelei önkormányzat tett feljelentést a Makói Rendőrkapitányságon 2013. március 19-én arról, hogy ismeretlen tettesek betörtek a raktárépületükbe, ahonnan fűkaszákat, sövénynyírót és más mezőgazdasági cikkeket vittek el.
A makói rendőrök 8 hónapos kitartó nyomozás eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 3 férfit. Közülük két algyői lakost, Sz. Ferencet és R-N. Attilát elfogták, míg harmadik társuk, K. Attila jelenleg jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.
A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy azért a polgármesteri hivatal raktárhelyiségébe törtek be, mert úgy gondolták, hogy ott biztosan találnak értéket. A címet az egyik internetes kereső segítségével választották ki.
A makói nyomozók a házkutatások során az eltulajdonított tárgyak egy részét lefoglalták.
A három férfi ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Makói Rendőrkapitányságon.
A Gyevi Art Kulturális Egyesület Tollforgatók Köre és az Algyői Könyvtár irodalmi és grafika pályázatot hirdet „Amikor a toll kibicsaklik” címmel.
Az algyői Bóbita Bölcsőde harmadik hónapja nyújt szolgáltatást az újonnan átadott épületben, amely a Tiszavirág utca 44. szám alatt található. Az intézmény népszerű, betelt a 60 férőhely.
A tabella másodikja, az Algyő az edző váltó Balástya otthonában gyűjtötte be három pontot. Itt is vezetett az esélyesebb vendégcsapat, majd jött az egyenlítés, a meccs végén mégis az Algyő örülhetett, hiszen a 76. percben Csányi Ádám gólja eldöntötte a találkozó sorsát.
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Osztálya CS-I01/02175-2/2023. sz. határozata alapján Algyő Nagyközség közigazgatási területére 2023. szeptember 30. – 2023. október 21-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelek el!
Az Algyő SK életében sok változás történik az idei szezontól, de a munka nem áll meg. Az edzők ugyanolyan lelkesen vetik bele magukat a legkisebbektől egészen a felnőtt korosztály trenírozásába, mint ahogy azt eddig is megszokhattuk tőlük.