A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2013. június 1-jei időponttal június 1. és 30-a között – az Európai Parlament és a Tanács rendeleteinek megfelelően – mezőgazdasági Gazdaságszerkezeti Összeírást (GSZÖ 2013) hajt végre. Az összeírás célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a hazai gazdaságirányítás, az EU és a gazdálkodók részére.
Az összeírás során a mezőgazdasági tevékenységhez használt földterületről és vetésterületről, állat-, épület- és gépállományról, továbbá a munkaerővel kapcsolatos adatokról, illetve néhány kiegészítő információról kell adatot szolgáltatni. Az összeírást mintavételes formában hajtják végre 2013. június 1.-30. között az ország 1500 településének kijelölt körzeteiben. A mezőgazdasági összeírások történetében először nyílik lehetőség arra, hogy 2013. május 15. és 26. között a kérdőívet az adatszolgáltatók elektronikusan töltsék ki. Az ehhez kapcsolódó információkat május elején kapják meg azokat kijelölt körzetben szereplő adatszolgáltatók, akik a 2010. évi teljes körű Általános Mezőgazdasági Összeírás (ÁMÖ2010) alkalmával a mezőgazdasági statisztikában definiált mérethatárt elérték és akiket ezek alapján gazdaságnak tekinthettek. Az így adatot szolgáltatókat az összeíró már nem fogja felkeresni.
Az összeíráshoz kapcsolódóan az összeírásban érintettek, illetve résztvevők részletes felvilágosítást kaphatnak a gszo2013@ksh.hu, a www.ksh.hu elérhetőségeken, illetve a következő zöld számon: 06-80-200-224.
Tájékoztatom a Tisztelt Algyőieket, hogy a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően 2026. július 20. napjától 2026. augusztus 23. napjáig az Algyői Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünet lesz.
A júniusi Képviselő-testület ülésének napirendjén több, az önkormányzat működését, intézményeit és a település fejlesztését érintő előterjesztés szerepel.
Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2026. július 1-én, szerdán az Algyői Polgármesteri Hivatal zárva tart.
2026. június 17-én Algyő adott otthont az INTERREG VI-A IPA Magyarország–Szerbia Program keretében megvalósult HUSRB/23R/31/073 – AFALL (Athletics for All) projekt ünnepélyes zárókonferenciájának. A rendezvény nem csupán a projekt hivatalos lezárását jelentette, hanem méltó összegzése volt a többéves magyar–szerb együttműködésnek is.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Bartók Béla utcai játszótéren található ivókút műszaki hiba miatt átmenetileg nem üzemel.