A görkoris, ultra hosszú hajú, és terhes Barbie után most itt az ehető verzió is – Fodor Jánosné ötletét még a Mattel is megirigyelheti. Unokája, Angelika első születésnapjára készítette algyői olvasónk ezt a díszes Barbie baba tortát.
Nem ez az első különleges édesség, amellyel az algyői asszony előrukkolt: tavaly például Angelika bátyjának vonat formájú tortát sütött. De formázott már Némó halacska vagy éppen autóalakú süteményt is, sőt egyszer egy zöld postásautót alkotott piskótából és cukormázból a kézbesítőként dolgozó nagymama.
Szabadidejében festeget, szeret kézműveskedni, ezért sem esik nehezére a Barbie-tortához hasonló kreálmányok létrehozása. Könyvekből és az internetről merít ötletet, majd mindent cukrászi precízséggel készít el. A babás édességen hat órán keresztül dolgozott. Több réteg piskótából állította össze a szoknyát, majd tejszínhabbal, cukormázzal, gyöngyökkel, marcipánnal díszítette.
A tortán minden ehető. A szülinapozó családtagok tetszését annyira elnyerte, hogy néhány perc elteltével már csak a csupasz baba maradt meg belőle.
Második alkalommal került megrendezésre Algyőn a Finta János Emlékverseny. Az Algyői SK Asztalitenisz szakosztálya szervezte az eseményt, ahol vendégcsapat volt a Pincehelyi Asztalitenisz szakosztály.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Tanszék május 15-én ünnepelte 10 éves fennállását. Algyő biztonsága, a megfelelő intézkedések tervezése érdekében Dr. Füzesy István alpolgármester közreműködésével folyamatosan együttműködünk a Tanszékkel.
Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Klub a VII. Fehér Kupa és VII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád és Békés megyéből érkező klubok mellett, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do szakosztálya is 5 versenyzővel képviseltette magát.
Algyőn a horgásztavakon került megrendezésre Sarok Krisztián és az Önkormányzat szervezésében 2024 május 11-én szombaton az első Családi horgászverseny.
Az Algyői horgásztavak halállománya ismét szép háromnyaras potykákkal bővült. Reméljük az újoncok jól megmozgatják az I-es és II-es tavak törzsállományát. A hétvégi versenyen szép fogást és sok örömöt okozhat a családoknak, illetve vasárnaptól minden horgászni vágyónak.