A Mikulás ünnepséget megelőző hetekben az Algyői Szivárvány Óvodában is elkezdődött az ünnepekre való készülődés.
Az óvó nénik verseket, dalokat tanítottak a gyermekeknek, akik később lefestették, és lerajzolták a számukra oly kedves személyt, a Télapót. Az elkészült művekkel és díszekkel pedig ünnepi hangulatot varázsoltak az egész óvoda területére.
Az ünnepekre való ráhangolódásként az óvoda dolgozói egy meseelőadással készültek, melynek címe „A Mikulás kesztyűje” volt. A mese a bátorságról, a segítségnyújtásról, és a szeretetről szólt. Az óvónők játéka fokozta az ünnepi hangulatot, és vidámságot varázsolt a gyermekek és a felnőttek arcára.
A hét második felében a Szegedi Szimfonikus Zenekart láttuk vendégül, akik különböző hangszerekkel ismertették meg a gyermekeket (fuvola, trombita, fagott). Hangszeres játékukkal nagyszerű élményt szereztek mindenki számára.
Majd eljött a várva várt nap, az ovisok az óvoda zsibongójában izgatottan várták a Télapót, és annak két segédjét, a Hótündért és a Manót. A Télapó megdicsérte a gyermekeket, akik versmondással és énekszóval köszönték meg az ajándékokat. Majd búcsút intettek a Télapónak azzal a kéréssel, hogy jövőre is várják Őt vissza.
Köszönjük szépen Kovács Andornak, hogy ebben évben is vállalta az ajándékozó szerepét, nagyszerű élményt szerezve a gyermekeknek.
Tájékoztatom a Tisztelt lakosságot, hogy a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően 2023. december 23. napjától 2024. január 1. napjáig az Algyői Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünet lesz.
Javult a határ menti folyóvizek állapota annak a 4,06 millió eurós (1,542 milliárd forintos) költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően, mely során négy romániai és két magyarországi településen korszerűsítették a szennyvíz-kezelését – közölte Tóth Godó Valéria, a Szegedi Vízmű Zrt. projektvezetője szerdán Szegeden.
Az Algyői kétségkívül az egyik legjobb a Napfény Városának vonzásköréből, ha a halételeket vizsgáljuk. Persze még akkor is komoly vetélytárs a Kiskőrössy, az Öreg Kőrössy és a Fehértói. Amennyiben csak a halászlét vizsgáljuk, a magam részéről Kárpát medencei szinten az Algyőit halászcsárdáét tartom a legmeggyőzőbbnek a tiszai (szegedi) műfajban.
Már november 25-e előtt megkezdtük a készülődést a Gyevikult Nkft. által szervezett adventi kézműves programjára. Hiszen a rendezvény egyik foglalkozása a mézeskalács házikó készítés volt. A másik programelemünk ajtódísz készítés volt.
Székelyhídon került sor a XVII. Érmelléki Kórustalálkozóra, melyen immár másodjára vett részt az Algyői Búzavirág Dalkör.