Népszínházi bemutató: A rút kiskacsa

2014. április 25-én, péntek este 7 órakor a Falunapok nyitányaként a Móra Ferenc Népszínház Karácsony Benő A rút kiskacsa című vígjátékát mutatja be a Faluház színháztermében.

Ezt a – Tót H. Zsolt szavaival élve – "melegséget és kedves szertelenséget árasztó" művet Kátó Sándor rendezte. A szereposztás a következő:

• Alfréd / Dubecz György;
• Julis / Szabó Szilvia;
• elnök / Bera Sándor;
• Klotild / R. Nagy Mária;
• Mariann / Simonits Andrea;
• szerkesztő / Kátó Sándor;
• kovács / Ádok Róbert;
• Olga / Pál Anita;
• István / Varga János;
• titkár / Vidovenyecz János;
• herceg / Kothencz Tibor;
• Balogh Gusztáv / Cseszkó Mihály;
• londíner / Csenki József;
• zenészek / Süli Tibor, Bakó Ferenc, Fodor László
  

A színmű szerzője, Karácsony Benő 1888-ban született Gyulafehérváron. Első írásai a Gyulafehérvári Hírlap hasábjain láttak napvilágot 1908-ban. Ismertté 1920-ban, a kolozsvári Napkeletben megjelent Dinnyebefőtt című novellájával vált. Az Erdélyi Helikon megalakulásánál ugyan nem volt jelen, de igen korán csatlakozott az 1926-ban, báró Kemény János által kezdeményezett, korszakos jelentôségű irodalmi közösséghez, annak évenként megrendezett marosvécsi találkozóin 1942-ig részt vett. Első kötetét az Erdélyi Könyvbarátok Társasága adta ki, ám a következőket már rendre a Helikonhoz kötődő Erdélyi Szépmíves Céh jelentette meg. Annak ellenére, hogy Karácsony nem tartozott egyik uralkodó szellemi-irodalmi irányvonalhoz sem, következésképpen nem lehetett besorolni a kánonokba, mégis olyan meghatározó, jeles személyek fogadták közeli barátságukba, mint Kós Károly, Dsida Jenő, Nyírő József, Bánffy Miklós, Kemény János, Reményik Sándor, Szentimrei Jenő, Molter Károly, vagy éppen Makkai Sándor, mert fölismerték benne a közülük valót: a tehetséges, elhivatott alkotó embert.

Sajnos, ennek az alkotó embernek tragikus sors jutott osztályrészül. Noha családja még a századfordulón katolizált, ő maga katolikus iskolákat végzett, 1944-ben zsidó származása miatt elhurcolták, a halál Auschwitzban érte. Ugyanabban az esztendőben, amelyikben a felesége elhunyt az őrültek házában, a fia pedig Budapesten, egy sortűz nyomán...

Németh László írja róla: "Egészen társtalan a magyar irodalomban ez a szeszélyesen csapkodó, zilált, mindig váratlan fordulatos hang, a gunyorosságnak, az egykettőre könnyekig szökő megindulásnak, az intuitív sziporkázásnak ez az állandó egzaltáltsága, amely akarva, nem akarva elragadja az embert.” „Karácsony Benő különutas, kívülálló, csak a saját maga útját járó író volt – olvashatjuk Fekete Vince sorait a Székelyföld 2014. márciusi számában –, aki nem tartozott a korigényt kiszolgáló »historizálók« közé, sem a nagy történelmi témákat óriási tablókban, vastag regényekben felfestők közé, sem a síró-kacagtató, feleselő tündéri realizmust művelő székelyek közé sem. Ahová ő tartozott, ott csak egyedül ő volt."