Az A Szakkör algyői csoportjai képviselték Algyőt a Népi Kézműves Közösségek mezőkovácsházi találkozóján május 13-án. Csoportunk nemezelő és vesszőfonó tagjai és szakmai vezetői mutatták be Algyő gasztrokultúráját, valamint beszámoltak az algyői A Szakkörös csoportok tevékenységeiről.
A programon számos békési és csongrád-csanád vármegyei település népi kézműves közösségével találkozhattunk és ismerkedhettünk meg.
A Békés Megyei Népművészeti Egyesület már kilencedik alkalommal rendezte meg az eseményt a dél-alföldi régióban. A találkozóra huszonkét településről, hatvanhárom közösség képviseletében több mint kétszáz résztvevő érkezett. A találkozón nemcsak színes és változatos kézműves csodákat láthattak az érdeklődők, de minden meghívott közösség egyedi ízes süteményekkel, házi sajtokkal és szörpökkel is készült az alkalomra.
A Szakkör algyői tagjai, Gyevikult Nkft.
Tájékoztatom a Tisztelt lakosságot, hogy a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően 2023. december 23. napjától 2024. január 1. napjáig az Algyői Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünet lesz.
Javult a határ menti folyóvizek állapota annak a 4,06 millió eurós (1,542 milliárd forintos) költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően, mely során négy romániai és két magyarországi településen korszerűsítették a szennyvíz-kezelését – közölte Tóth Godó Valéria, a Szegedi Vízmű Zrt. projektvezetője szerdán Szegeden.
Az Algyői kétségkívül az egyik legjobb a Napfény Városának vonzásköréből, ha a halételeket vizsgáljuk. Persze még akkor is komoly vetélytárs a Kiskőrössy, az Öreg Kőrössy és a Fehértói. Amennyiben csak a halászlét vizsgáljuk, a magam részéről Kárpát medencei szinten az Algyőit halászcsárdáét tartom a legmeggyőzőbbnek a tiszai (szegedi) műfajban.
Már november 25-e előtt megkezdtük a készülődést a Gyevikult Nkft. által szervezett adventi kézműves programjára. Hiszen a rendezvény egyik foglalkozása a mézeskalács házikó készítés volt. A másik programelemünk ajtódísz készítés volt.
Székelyhídon került sor a XVII. Érmelléki Kórustalálkozóra, melyen immár másodjára vett részt az Algyői Búzavirág Dalkör.