Algyő Nagyközség Önkormányzata több éve támogatja a település nevelési-oktatási intézményeiben az úgynevezett iskolatej akciót, amit kiegészítettek az „iskola kakaóval” akcióval. Ezt a 2014–2015. évi tanévben is folytatni szeretnék Algyőn.
Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet vállalkozások munkahelyteremtő támogatására. A pályázati időszak 2014. május 1. - június 30.
Magyarország Köztársasági Elnöke kitűzte az Európai Parlament tagjainak 2014. évi választását. A választás napja: 2014. május 25. vasárnap, a szavazás 6:00 órától 19:00 óráig tart.
2013 nyara óta „homokol”, vagyis a mélyből homokot hoz a felszínre a Borbála Fürdőt tápláló „idős” kút. A GEOLOG Kft. szakembereit kérték föl a vizsgálatra. Megállapították: a „homokolásra” utaló hibák oka: a felső szűrő kavicsolási hiányosságai. A későbbi szivattyútörés és az ezt követő állapot további vizsgálatot tett indokolttá.
Algyő Településszerkezeti tervének és Helyi Építési Szabályzatának módosítása a településfejlesztési koncepcióról, az integrált városfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. § szerinti egyszerűsített eljárás keretében zajlik.
A magyarországi lakcímmel rendelkezők részvételi adatai az Algyői szavazókörökben a zárás alapján 99,99%-os feldolgozottság mellett a pártlistás adatokkal.
A magyarországi lakcímmel rendelkezők részvételi adatai az Algyői szavazókörökben a zárás alapján 99,99%-os feldolgozottság mellett az egyéni jelölti adatokkal.
A magyarországi lakcímmel rendelkezők részvételi adatai az Algyői szavazókörökben a napközbeni jelentések alapján (folyamatosan frissítve).
A Borbála Fürdőbe gyógymasszőrt keresünk azonnali kezdéssel. Jelentkezési határidő: 2014. április 2. szerda.
Tájékoztatom a Tisztelt Ügyfeleket, hogy 2014. április hónapban a Járási Hivatal hatáskörébe tartozó ügyekben az ügyfélfogadás hétfői napokon szünetel.
Algyő Nagyközség Önkormányzata gyermekgyógytornászt alkalmazna, szakirányú végzettséggel és szakmai gyakorlattal. Feladatellátás rugalmas időbeosztással, díjazás számla ellenében.
Tájékoztatom a Tisztelt Ügyfeleket, hogy 2014. március 17-én (hétfőn) a Járási Hivatal hatáskörébe tartozó ügyekben az ügyfélfogadás szünetel. Ügyintézésre csak a Szegedi Járási Hivatal Hatósági Osztályán, valamint az Okmányirodában van lehetőség ügyfélfogadási időben.
Az algyői Szent Anna templom előtti tér rendezéséről vitáztak elsőként Algyő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete idei első, 2014. január 29-én tartott ülésén az algyői képviselők. Algyő múltjára, a nagyközség legrégebbi épületének a jelentôségére, értékeire is fel kívánja hívni a figyelmet azzal az önkormányzat, hogy a templom előtti terület széppé varázsolását tűzte ki célul.
Kérelmek érkeztek be hivatalomba vállalkozások és lakosok részéről Algyő Településszerkezeti tervének és Helyi Építési Szabályzatának módosítására. Önkormányzati projektjeink helyszínein is jelentkeztek változtatási igények. A képviselő-testület ezért Településrendezési eszközök módosításának elindításáról döntött, egyidejűleg elfogadta a Partnerség rendjét.