× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Kajak-kenu-vb - Kopasz Bálint: Kemény, fárasztó finálé volt

|
2019. augusztus 27. | Migrált hírek

"Nagyon szerettem volna őket legyőzni, és gondoltam, ennél jobb hely és lehetőség nem is kell rá, mint Szegeden, hazai közönség előtt egy vb-döntőben" - mondta a világbajnok Kopasz.

Kopasz Bálint magyar kajakos a döntő után elmondta: legnagyobb ellenfelei, a cseh Josef Dostal és a portugál Fernando Pimenta fizikailag ugyan erősebbek nála, és a táv elején el is tudtak menni tőle, de ez nem zavarta meg, mert látótávolságon belül tudott maradni.    
   
Nagyon szerettem volna őket legyőzni, és gondoltam, ennél jobb hely és lehetőség nem is kell rá, mint Szegeden, hazai közönség előtt egy vb-döntőben - mondta. A fináléval kapcsolatban hozzátette: már elég nemzetközi versenyrutint szerzett magának, így kellően taktikussá vált.

Kemény, fárasztó finálé volt, de az ezres egy hosszú verseny. A cél előtt 400 méterrel még hallottam a szpíkert, a közönséget, aztán 200 méterrel a vége előtt már nagyon koncentráltam, hogy a tervek szerint megindítsam a hajrát. Utána pedig kizártam a külvilágot és csak magamra figyeltem. Az utolsó 50 méteren ki tudtam nézni oldalra, láttam, hogy megnyugtató az előnyöm, így kicsit kiengedtem, mert addigra már nagyon nagy volt a nyomás a fejemen - fejtette ki.

Közvetlenül a férfiak 1000 méteres kajakdöntőjét követően a nők hasonló száma következett, amelyben ismét magyar siker született Csipes Tamara révén.

forrás: www.delmagyar.hu

 

További hírek

Felelősségteljes, valós alapokon nyugvó gazdálkodás eredményeként az öt éves ciklus végére a gazdasági szempontból országos és nemzetközi szinten is nehéz, több válságelemet tartalmazó körülmény ellenére az Önkormányzat vagyona növekedett.

2024. május 06. | Önkormányzat Bővebben

Algyő Nagyközség Önkormányzata az önkormányzat tulajdonában lévő pályázatot hirdet az Önkormányzat 1/1 arányú kizárólagos tulajdonát képező Algyő belterület 1647 hrsz. alatti ingatlanon található nettó 22 m2 alapterületű felépítmény és 9,04 m2 nagyságú terasz határozatlan idejű hasznosítására.

2024. május 03. | Önkormányzat Bővebben

Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete minden 65 év feletti lakos részére 15.000 forint pénzbeli támogatást ad. Ezzel kapcsolatban semmilyen teendőjük nincs.

2024. május 02. | Önkormányzat Bővebben

Algyő Nagyközség Önkormányzata a megemelkedett szúnyogszámra való tekintettel szúnyoglárva-irtó tablettával segíti a lakosokat.

2024. május 02. | Gazdaság Bővebben

Alkotó díjas kézműveseinket bemutató rovatunk áprilisi főszereplője Molnáré Süli-Zakar Zita, aki csodálatos alkotásokat készít agyagból. Műveivel sokszor találkozhattunk már algyői kiállításokon, most pedig azok elkészítésének hátteréről beszélgettünk.

2024. április 25. | Kultúra Bővebben

×