"Önmagát becsüli minden nemzedék az által, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött" írta Sütő András.
A mi világunk apáink, anyáink, életével, munkásságával kezdődött. Ők építették számunkra azt a jelent, amelyben a mi generációnk, a gyerekeink, az unokáink jövőjét alapozhatjuk meg.
Közös felelősségünk, hogy könnyebbé, derűsebbé tegyük az idős emberek életét a mindennapokban is.
Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével az újonnan megválasztott polgármester: Molnár Áron úr is, aki nagyon szép beszéddel köszöntötte az itt lévőket.
Köszönthettük a rendezvényen Urbán Istvánnét a Nyugdíjasklubok és Idősek Életet az Éveknek Szövetség Csongrád megyei elnökét, a testvér-településünkről – a romániai Újvárról – érkező nyugdíjas vendégeinket, és a delegáció vezetőjét, az Újvári Polgármester urat, valamint azt a több, mint kétszáz időskorú embert,akik örömmel jöttek el egy kicsit kikapcsolódni, szórakozni.
Október 1-je az Idősek Világnapja a szépkorúakról, tiszteletükről, ünneplésükről és rájuk figyelésről szól. Célja felhívni a figyelmet arra, hogy az idős generáció a társadalom értékes részét képezi. Az üzenete, hogy ismerjük fel az idősek értékközvetítő, nevelő szerepét, hiszen az idősek révén fedezhetjük fel saját gyökereinket, segítségükkel fedezzük fel, ami igazán fontos és értékes az életben.
Az Algyői Szőke Tisza Nyugdíjasklub tagjai 2010-ben elhatározták, hogy közösen, együtt ünnepelnek Algyő szépkorú lakosaival. Immár ötödik éve, hogy itt vagyunk együtt. Hagyományt akartunk teremteni, elmondhatjuk, az alapokat leraktuk.
Az idős embereket egy szombat délutáni műsorral, pár falat finomsággal akartuk megtisztelni, és megbecsülni. Ahhoz, hogy ma itt ünnepelünk, nagyon sok ember összefogására volt szükség.
A helyi művészek az első szóra igent mondtak, és örömmel jöttek Önöket szórakoztatni.
Köszönöm a fellépőknek: először is az Újvárról érkező Boros György nótaénekesnek, Az Algyői Hagyományőrző Citerazenekarnak, az Algyői Zsibongó Néptáncegyüttesnek, az Algyői Búzavirág Asszonykórusnak, valamint a verset és prózát előadóknak: Gonda Károlynénak, Varga Sándornénak és Kuk Istvánnénak, a színvonalas előadásokat.
kapcsolódó anyagok: Faluház fotógalériája a rendezvényről
Tájékoztatom a Tisztelt lakosságot, hogy a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően 2023. december 23. napjától 2024. január 1. napjáig az Algyői Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünet lesz.
Javult a határ menti folyóvizek állapota annak a 4,06 millió eurós (1,542 milliárd forintos) költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően, mely során négy romániai és két magyarországi településen korszerűsítették a szennyvíz-kezelését – közölte Tóth Godó Valéria, a Szegedi Vízmű Zrt. projektvezetője szerdán Szegeden.
Az Algyői kétségkívül az egyik legjobb a Napfény Városának vonzásköréből, ha a halételeket vizsgáljuk. Persze még akkor is komoly vetélytárs a Kiskőrössy, az Öreg Kőrössy és a Fehértói. Amennyiben csak a halászlét vizsgáljuk, a magam részéről Kárpát medencei szinten az Algyőit halászcsárdáét tartom a legmeggyőzőbbnek a tiszai (szegedi) műfajban.
Már november 25-e előtt megkezdtük a készülődést a Gyevikult Nkft. által szervezett adventi kézműves programjára. Hiszen a rendezvény egyik foglalkozása a mézeskalács házikó készítés volt. A másik programelemünk ajtódísz készítés volt.
Székelyhídon került sor a XVII. Érmelléki Kórustalálkozóra, melyen immár másodjára vett részt az Algyői Búzavirág Dalkör.