Betűről betűre, szóról szóra

Napjainkban meglehetősen gyorsan kézhez kaphatunk bestseller könyveket a saját anyanyelvünkön. Ez olyan természetessé vált, hogy bele sem gondolunk, hogy egy viszonylag frissen megírt, több száz oldalas idegen nyelvű regény hogyan kerülhet az éjjeliszekrényünkre magyarul. A fordítás rejtelmeiről Illés Róbert, algyői műfordítóval beszélgettünk.

– Hogyan fog hozzá egy fordításhoz? 
– Mielőtt elvállalok egy könyvet, felmérem, milyen nehézségű. Ehhez mostanában már nem szoktam előre elolvasni az egészet, csak az első 30-40 oldalt. Ha viszont egyszer már igent mondtam rá, akkor ugyanaz a módszer. Haladni kell mondatról mondatra. Rakom egyik téglát a másik után, míg fel nem épül a vár.

– Hányszor olvassa el az adott könyvet?
– A fordítás valójában nagyon figyelmes olvasás. A fordító nem lehet felületes, nekem minden mondatot értenem kell, minden apró utalásnak utána kell járnom, különben nem lesz értelmes magyar szöveg belőle. Munka közben is folyamatosan javítgatom a már félkész szöveget, előfordul például, hogy csak a könyv felénél derül ki, hogy két szereplőnek milyen a viszonya egymással valójában, és hogy a tegezés jobban illik hozzájuk, mint a magázás, az angolban ugyanis nincs különbség a kettő között. Amikor végzek a fordítással, még egyszer végig szoktam olvasni az egész szöveget elejétől a végéig, mielőtt kiadnám a kezemből. A válasz tehát az, hogy általában kétszer, de az első hónapokig tart.

– Mire kell nagyon figyelnie egy fordításnál?
– A szótárak szavakat fordítanak. A fordítóprogramok mondatokat. A műfordítók pedig szövegeket. Ahhoz, hogy egy szöveg működjön, rengeteg dologra figyelni kell. Például a már említett tegezés-magázásra, a sokszor lefordíthatatlan nyelvi játékok visszaadására, a stílusra, hogy abba milyen szavak férnek bele, és milyenek nem. Egy jó regény olyan, mint egy érző, lélegző élőlény, mindennek a helyén kell lennie benne ahhoz, hogy életre keljen.

– Vannak-e olyan szófordulatok, amelyeknek még önnek is utána kell néznie?
–  Nincs olyan nap, hogy ne kellene szótárt használnom, bár legtöbbször már nem azért, hogy a jelentését megértsem az eredetinek, hanem hogy ki tudjam választani a magyar megfelelők közül azt, amelyik a legjobban illik a szövegbe. Ha a jelentés nem világos, akkor általában egynyelvű szótárban keresem a megfejtést. Amikor értem a jelentést, de nem ugrik be egyből a legjobb magyar megoldás, akkor használok kétnyelvű szótárt.

–  Lehet-e úgy fordítani, hogy egy kicsit a saját stílusát ne vigye bele az alkotásba?
–  Fordítói hibának tartom, ha egy fordító stílusa átüt a szövegen. Nekem nem az a feladatom, hogy jobbá, szellemesebbé, akármilyenebbé tegyem a szöveget, hanem az, hogy minél pontosabban visszaadjam az eredeti jelentését, hangulatát, stílusát. A III. Richárdot alakító színésznek sem feladata, hogy okosabbnak, viccesebbnek vagy kedvesebbnek láttassa karakterét, mint amilyennek Shakespeare megírta. Ezért szerencsés, ha olyasmit fordítok, amit egyébként is jónak tartok. Természetesen nekem is vannak vesszőparipáim, vannak bizonyos szófordulatok, amelyeket nem szívesen használok, nagyon-nagyon ritkán írom le az „s” kötőszót, és soha nem kezdek mondatot úgy, hogy „azonban”, de csak azért, mert ezeket olvasóként is stílustalannak érzem.

– Fordított-e már olyan művet, amely nagyon nem tetszett? Ilyenkor hogyan teszi könnyebbé a munkáját?
– Elég régóta foglalkozom műfordítással, ezért mostanra bizonyos fokig megválogathatom, mit vállalok el. Igyekszem olyan könyveket fordítani, amelyeket olvasóként is szívesen vennék a kezembe, illetve törekszem arra, hogy ne sokkaljak be egy-egy zsánertől, ezért például krimi után nem vállalok krimit, hanem inkább egy életrajzot, egy ifjúsági könyvet vagy éppen egy szépirodalmi alkotást. Még a pályám elején, amikor kevésbé válogathattam, rám bízta az egyik kiadó egy tinivámpír-sorozat fordítását. Nyolc kötet zsinórban. Majdnem egy évig éltem abban a világban, ami egyáltalán nem érdekelt, és még csak nem is volt jól megírva. Akkor nagyon közel kerültem a kiégéshez, ezért azóta tartom magam ahhoz, hogy változatos munkákat vállaljak.

– Hogyan vált önből műfordító? Mikor jött az elhatározás, hogy ezzel szeretne foglalkozni?
– Mint a legtöbb dolog az életben, ez is egy szerencsés véletlennel indult. Angol-magyar szakon végeztem a főiskolán, és utána egy iskolában kezdtem tanítani, míg az egyik legjobb barátomnak egy könyvkiadónál sikerült elhelyezkednie. Ő keresett meg azzal, hogy megbízták egy fordítással, de nincs elég ideje, csináljuk meg felesben úgy, hogy az ő neve alatt fut a munka. Belevágtam, lefordítottunk így két könyvet, utána előléptem a háta mögül, és megkaptam az első önálló megbízást is, egy orvoskrimit, amely 2005-ben jelent meg. Azóta eltelt majdnem húsz év, és a napokban adtam le a 136-ik fordításomat. Meg kell jegyeznem, hogy ma már nem tartom túl etikusnak ezt a megoldást, hogy valaki más neve alatt fordít, ugyanakkor azt is látni kell, hogy ebbe a szakmába viszonylag nehéz bekerülni. Egyszerűen azért, mert egy kiadó hatalmas kockázatot vállal azzal, ha kezdőre bíz egy könyvet. Nem is szívesen teszik meg. Ha viszont egy kezdő nem tud megbízáshoz jutni, hogyan tegyen szert gyakorlatra, hogy aztán már rá merjenek bízni egy könyvet? Róka fogta csuka. Nagyjából három lehetősége van egy pályakezdőnek: vagy „négerben” fordít először, ahogy én tettem, vagy valaki, akinek számít a véleménye, tűzbe teszi érte a kezét, vagy a bevett díjazásnál jóval kevesebbért dolgozik. Illetve ezek valamilyen kombinációja.

– Mit szeret a legjobban a munkájában?
– Nagyon szeretek olvasni, nem érzem jól magam, ha eltelik úgy egy nap, hogy nem vettem könyvet a kezembe. Megnyugtatnak a szép mondatok, és nem csak olvasni, leírni is jóleső érzés azokat. Vannak persze holtpontok szinte minden könyvnél, nagyjából a harmadánál, amikor már rengeteget dolgoztam vele, és még mindig hátra van kétszer annyi. Ezekért azonban kárpótol két euforikus pillanat: az egyik, amikor kiteszem a pontot az utolsó mondat végére, a másik pedig az, amikor hónapokkal később kézbe veszem az elkészült könyvet.

– Mi egy fordító legfontosabb feladata?
– Hiszek abban, hogy minden könyv azért születik, hogy az valakinek a kedvenc olvasmánya legyen, még ha csak egy rövid időre is. Senki nem tud minden nyelven olvasni, a fordítók feladata segíteni abban, hogy a könyvek sorsa beteljesedjen, és megtalálják az utat ahhoz az olvasóhoz, akinek írták, bármilyen nyelvterületen éljen is.

forrás: Algyői Hírmondó