Egy helyi művész, Bakos Eszter karikatúráiból nyílt tárlat a könyvtárban október 15-én. A megnyitón a karikaturista arról beszélt, hogy már egészen fiatalon festett és karikatúrákat készített, végül az utóbbi ragadta magával. Ám sokáig csak hobbiként foglalkozott vele a munkája mellett, ugyanis az élelmiszeripari főiskolán végzett, 2016 azonban változást hozott az életében.
Egy katonai ügyészről készített karikatúrát, aki azt tanácsolta Eszternek, hogy kezdjen el komolyabban foglalkozni az alkotással. Eszter megjegyezte, ekkor vált belőle mérlegképes amatőr karikaturista, ő ugyanis így szokta humorosan jellemezni magát.
Úgy véli, a karikatúra egy műforma, mert az több művészeti ágban is jelen van, így például a zenében, az irodalomban, a színművészetben és a vizuális művészetben is. Hozzátette, egy karikatúra lehet például ironikus és szarkasztikus is, ő viszont a portrékarikatúrát választotta. Beszámolt arról is, hogy Lugosi Béla színművészről, vagyis Drakula grófról készítette a legelső képét, amely ugyan fekete-fehér alkotás, de a művész szemét színesre rajzolta, mert szerinte olyan különleges zöld szeme volt, amelyet kár lett volna fekete-fehérben rajzolni. Kérdésre elárulta, kedvenc műve Leonard Simon Nimoy amerikai színészről készült, akit sokan a Star Trek-beli Spock szerepéről ismernek.
Bakos Eszter kiemelte, azokról az emberekről szeret karikatúrát készíteni, akiknek meghatározó vonásaik vannak, akiknek az orruk, a szemük és a szájuk különleges. Ugyanakkor nemcsak a képeit mutatta be a közönségnek, hanem azt is, hogyan készülnek a rajzai. Ezúttal Süli Andrásról készített karikatúrát.
Forrás: Algyői Hírmondó (fotó: Karnok Csaba)
Tájékoztatom a Tisztelt lakosságot, hogy a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően 2023. december 23. napjától 2024. január 1. napjáig az Algyői Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünet lesz.
Javult a határ menti folyóvizek állapota annak a 4,06 millió eurós (1,542 milliárd forintos) költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően, mely során négy romániai és két magyarországi településen korszerűsítették a szennyvíz-kezelését – közölte Tóth Godó Valéria, a Szegedi Vízmű Zrt. projektvezetője szerdán Szegeden.
Az Algyői kétségkívül az egyik legjobb a Napfény Városának vonzásköréből, ha a halételeket vizsgáljuk. Persze még akkor is komoly vetélytárs a Kiskőrössy, az Öreg Kőrössy és a Fehértói. Amennyiben csak a halászlét vizsgáljuk, a magam részéről Kárpát medencei szinten az Algyőit halászcsárdáét tartom a legmeggyőzőbbnek a tiszai (szegedi) műfajban.
Már november 25-e előtt megkezdtük a készülődést a Gyevikult Nkft. által szervezett adventi kézműves programjára. Hiszen a rendezvény egyik foglalkozása a mézeskalács házikó készítés volt. A másik programelemünk ajtódísz készítés volt.
Székelyhídon került sor a XVII. Érmelléki Kórustalálkozóra, melyen immár másodjára vett részt az Algyői Búzavirág Dalkör.