× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Az SZTE Konfuciusz Intézetének delegációja az Algyői Tojásműhelybe látogatott

|
2014. március 28. | Kultúra
Március 22-én, a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének kilenc munkatársa látogatott az Algyői Alkotóházba. A Tojásműhely vendégei kipróbálhatták a tradicionális magyar tojásírás gyönyörűségeit és egyben nehézségeit. A kínai vendégek a pálinkás- pogácsás pohárköszöntő után rögtön bele is fogtak a szebbnél szebb tojás remekek elkészítésébe. A shanghai vendégeket Ménesi Lajosné, a Gyevi Art Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte, aki röviden bemutatta a civil szervezet csoportjait és közösségeit.

A kezdeti nehézségeket leküzdve magyar és kínai motívumokat felhasználva születtek meg a maradandó alkotások. Volt, aki gyimesi csángó, vagy dél-erdélyi mintával hímezte ki tyúktojását, de akadt olyan fiatal is, aki pandafejekkel ékesítette fel a tojáshéjat. A délután folyamán Szalmáné Simon Éva a kosárfonás alapjait mutatta be.

Ameddig a tojások a festő lében várakoztak végső színárnyalatuk elérésére, a csoport a Faluházba látogatott, ahol az Algyői Citerazenekar, illetve az Algyői Hagyományőrző asszonykórus vidám délutáni műsorát tekintette meg. Egy rövid falubéli séta után, az Alkotóházba visszaérve már csak az utolsó simítások voltak hátra az egyedi, kézzel készített hímesek befejezéséig. Uzsonnára hagymás-pirospaprikás liba- és kacsazsíros kenyeret fogyasztottak a kínai delegáció tagjai – természetesen az elmaradhatatlan magyar házipálinkával.

A vendégeink örök élménnyel gazdagodva, a hagyományos magyar húsvéti előkészületeket megtapasztalva és friss falusi levegővel feltöltődve búcsúztak.
 

További hírek

Algyő Nagyközség Önkormányzata Algyő településrendezési eszközeinek (településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat) módosítását tervezi a Bartók Béla utca – Tiszavirág utca találkozásánál lévő beépítetlen telekre vonatkozóan.

2021. július 23. | Önkormányzat Bővebben

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a járda és bejáró építésére meghirdetett pályázatot az önkormányzat felfüggeszti mert a beérkezett igények meghaladták a rendelkezésre álló térkő mennyiségét.

2021. július 23. | Önkormányzat Bővebben

Csütörtökön délután 16 óra után nagy területen kapott lángra a tarló és a lábon álló gabona Algyő külterületén. A tűz két pótkocsira is átterjedt.

2021. július 23. | Rendőrség Bővebben

Az óvoda vezetőjét, Ozsváth Lászlóné Valikát a pandémiás helyzet változtatásra késztette, ezért a megszokott karácsonyi ünnepség helyett kerti parti szervezésével igyekezett vidámságot, örömet szerezni a régi kolléganőknek.

2021. július 21. | Oktatás Bővebben

Algyő Nagyközség Önkormányzata megbízásából, a településüzemeltetést végző Gyeviép Nkft. földi kémiai szúnyoggyérítést végez Algyő Nagyközség egyes területein. A szúnyoggyérítés elvégzése: 2021. július 22. (csütörtök) a napnyugta utáni időszakban.

2021. július 20. | Önkormányzat Bővebben

×