× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Véget ért az Európai Iskolák egy Élhető Bolygóért (ESFALP) című nemzetközi projekt

|
2013. július 09. | Oktatás

A közös, határokon átívelő projektben 11 európai ország iskolái vesznek részt. A programot az ERSTE Alapítvány és a WWF hívta életre.

A 2012 októberében egy egyhetes tanár-diák akadémiával kezdődő program elsô állomása Ausztriában zajlott. Számos előadáson és szabadtéri foglalkozáson vettünk részt, melyek a környezetvédelem olyan témáit járták körbe, mint például az ökológiai lábnyom vagy a folyók tisztasága. Május végéig volt lehetőségünk arra, hogy az általunk választott témát kidolgozzuk. Az ökológiai lábnyom számítását nagy érdeklődés övezte, szívesen dolgoztak diákjaink az általuk választott téma kibontásán. Többek között számításokat végeztek, figyelemfelhívó plakátokat terveztek, majd javaslatokat tettek a lábnyom gyerekek által is megvalósítható csökkentésére.

A projekt záróeseményét egy csodálatos környezetben lévő nemzeti park területén tartották Romániában június 4-től 8-ig. Erre az eseményre Horváth Laura 6. osztályos tanuló kísért el, aki az ügy igazi kis aktivistájává vált. Legfiatalabb résztvevőként angolul megtartott beszámolója nagy tetszést és sikert aratott. E pár nap alatt lehetőségünk volt tapasztalatcserére, a magyar és a külföldi partnerekkel való barátság elmélyítésére.

Büszkék vagyunk arra, hogy iskolánk tagja lehet az ESFALP- iskolák csoportjának. Nagyon örülünk, hogy részesei lehettünk ennek a programnak, mely rendkívül fontos szerepet tölt be a nemzetközi oktatási projektek között.

 

További hírek

Az MVM Démász Áramhálózati Kft. a szolgáltatásuk minőségének javítása érdekében hálózati munkákat végeznek, így áramszünet várható Algyőn az alábbi területeken...

2026. április 14. | Gazdaság Bővebben

Országgyűlési képviselők választása - részvételi adatok

2026. április 12. | Önkormányzat Bővebben

Országgyűlési képviselők választása 2026. algyői adatokkal (képviselőjelölti adatok)

2026. április 12. | Önkormányzat Bővebben

Országgyűlési képviselők választása 2026. algyői adatokkal 2. (listás adatok)

2026. április 12. | Önkormányzat Bővebben

Magyarország Köztársasági Elnöke az országgyűlési képviselők választását 2026. április 12. napjára tűzte ki. Szavazni 2026. április 12. napján (vasárnap) 6.00 órától 19.00 óráig lehet személyesen, a választási értesítőben megjelölt szavazóköri helyiségben, vagy mozgóurnával.

2026. április 09. | Önkormányzat Bővebben

×