Március 1-től új ember került a Gyeviép Nkft. élére Kövér Imre személyében. Az új ügyvezetőt feladatairól, terveiről és arról kérdeztük, hogy lát neki a számára is új munkához.
– Meséljen kicsit magáról, hogy a lakosok kicsit jobban megismerhessék.
– 1976-ban születtem, azóta itt is élek jelenleg feleségemmel és két gyermekemmel. Mindig büszkeséggel tölt el, ha bárkivel beszélek és kiderül, hogy algyői vagyok, hiszen a legtöbb esetben dicsérik a települést és nagyon jó helynek tartják.1999-ben végeztem Szegeden élelmiszeripari üzemmérnökként, a főiskola elvégzése után azonban 2 szezont dolgoztam az az USA-ban, ahol kertépítéssel foglalkoztam. Ez idő alatt is sok tapasztalatot gyűjtöttem, amelyet remélhetőleg hasznosítani tudok a Gyeviép Nkft. vezetőjeként. Ezt követően folyamatosan vezetőként dolgoztam, embereket irányítottam élelmiszeripari területen a Boppe Kft.-nél, kereskedelmi területen pedig a Tesco, Lidl és Metro áruházakban. 1988 óta kajakoztam versenyszerűen. A sport szeretete máig megmaradt, nagyon közel áll hozzám a Tisza, mindig nagyon kötődtem hozzá. 2019-ben egy 10 fős csapattal átvettük az Algyői Vizisport Egyesület vezetését. Célunk a tiszai élet, kajak-kenu népszerűsítése, megismertetése a gyerekekkel Algyőn.
– Milyen a céljai vannak a Gyeviép. Nkft.-vel?
– Ahogyan már említettem, jó érzés, hogy algyőinek mondhatom magam, hiszen jó véleménnyel vannak a településről. Büszke lehetek a falumra. Szeretném, ha ez így is maradna, sőt tovább fejlődne, még vonzóbb, szebb és rendezettebb lenne. Nagyon fontosnak tartom, hogy legelőször is megismerjem a Gyeviép Nkft. működését, az üzemeltetési folyamatokat. Aztán pedig törekedni fogok arra, hogy hatékonyabbá, szervezettebbé tegyem az ott zajló munkát, megőrizzem a pénzügyi stabilitást.
– Miért jelentkezett a pozícióra?
– Eddigi munkakörömben elvesztettem a motivációmat és új kihívásokra vágyom. Így saját községemben dolgozhatom és még többet tehetek érte. Ismerem a lakosok nagy részét, könnyű lesz a kapcsolatfelvétel, és remélem a problémákat, a felmerülő kérdéseket, kéréseket mind meg tudjuk majd oldani.
– Tervez-e változtatást a jelenlegi munkakörökön, vállalásokon?
– Korai lenne még erről nyilatkoznom. Meg kell ismernem a működési folyamatokat és érdemben csak ezután tudok erről nyilatkozni. Szeretném minél hamarabb látni és megismerni a működést. Természetesen vannak ötleteim, amelyeket megvizsgálnék, körbejárnék és a későbbiekben tájékoztatom erről a lakosságot.
– Végzett-e hasonló jellegű feladatokat korábban?
– Az Algyői Vizisport Egyesület vezetőjeként a munkáltatói jogkör gyakorlása mellett pályázatokat írunk, a gyerekek számára biztosítjuk az eszközöket, a versenyekre való regisztrációt, a részvételt, az utazást, a folyamatos edzéseket, meg kell teremteni a pénzügyi hátteret. Ezek a feladatok sokban megegyeznek a Gyeviép Nkft. feladataival, csak kicsiben. Fontos számomra a munkavállalók tapasztalatának és tudásának megőrzése, hogy a legjobb teljesítményt hozzam ki a csapatból. Talán az egyik legnehezebb feladat, a munkavállalók motiválása, lelkesítése. De ezt is igyekszem majd legjobb tudásom szerint megoldani.
– Hogyan készült a március 1-re, amikor munkába állt Algyőn?
– Nagyon vártam a március 1-jét, tettre készen, tudásra szomjasan. Remélem a csapat részéről is hasonlóan vártak. Szeretném, hogy mihamarabb befogadjanak és segítsenek a beilleszkedésben.
Tájékoztatom a Tisztelt lakosságot, hogy a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően 2023. december 23. napjától 2024. január 1. napjáig az Algyői Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünet lesz.
Javult a határ menti folyóvizek állapota annak a 4,06 millió eurós (1,542 milliárd forintos) költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően, mely során négy romániai és két magyarországi településen korszerűsítették a szennyvíz-kezelését – közölte Tóth Godó Valéria, a Szegedi Vízmű Zrt. projektvezetője szerdán Szegeden.
Az Algyői kétségkívül az egyik legjobb a Napfény Városának vonzásköréből, ha a halételeket vizsgáljuk. Persze még akkor is komoly vetélytárs a Kiskőrössy, az Öreg Kőrössy és a Fehértói. Amennyiben csak a halászlét vizsgáljuk, a magam részéről Kárpát medencei szinten az Algyőit halászcsárdáét tartom a legmeggyőzőbbnek a tiszai (szegedi) műfajban.
Már november 25-e előtt megkezdtük a készülődést a Gyevikult Nkft. által szervezett adventi kézműves programjára. Hiszen a rendezvény egyik foglalkozása a mézeskalács házikó készítés volt. A másik programelemünk ajtódísz készítés volt.
Székelyhídon került sor a XVII. Érmelléki Kórustalálkozóra, melyen immár másodjára vett részt az Algyői Búzavirág Dalkör.