Az Algyői Vízisport Egyesület egy új, különleges hajóval nyitja meg a szezont. Az edzők és az ifjú sportolók nagy örömére a hajók száma egy négy személyes kajakkal gazdagodott, amelyet már ki is próbálhattak kicsik és nagyok is a Tiszán. A hajó beszerzését az egyesület önerőből, illetve Molnár Áron, Algyő Nagyközség polgármestere és a REWOX cégcsoport támogatásával valósíthatta meg.
Csúri Szabolcs, az egyesület tagja elmondta, hogy a 4 személyes MK-4 minikajak a csapatevezés tanításának, elsajátításának nélkülözhetetlen eszköze, a legjobb mód arra, hogy a gyerekek megismerjék és egy életre megszeressék a kajakozást. Az utánpótlás korosztály számára alkalmas a fiatalok oktatására, technikai képzésére. Fontos a csapategység formálása, kialakítása szempontjából mindamellett hogy a sikerélményt nyújt azoknak a gyerekeknek is, akik bizonytalanabbak egyedül a vízen.
Algyő Nagyközség Önkormányzatnak kérésére a Gyeviép Nkft. munkatársai elkészítették az új bölcsődéhez szánt parkoló részt. Az épülettel szemben, az iskola vonalában mintegy 90 méter hosszan szórt útpadkát alakítottak ki.
Az Algyő Foltvarrók Köre augusztus 26-án, szombaton ellátogatott a Magyar Foltvarró Céh által szervezett Országos Foltvarró Fesztiválra, Budapestre a Kultúrszövőgyárba.
Napjainkban meglehetősen gyorsan kézhez kaphatunk bestseller könyveket a saját anyanyelvünkön. Ez olyan természetessé vált, hogy bele sem gondolunk, hogy egy viszonylag frissen megírt, több száz oldalas idegen nyelvű regény hogyan kerülhet az éjjeliszekrényünkre magyarul. A fordítás rejtelmeiről Illés Róbert, algyői műfordítóval beszélgettünk.
A szabadstrand területén új kikapcsolódási és sportolási lehetőség nyílt az oda érkezők számára. 936.000 forint kivitelezés összegből kialakításra került ott egy új strandkézilabda pálya.
Füzesy István és az ALTE idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tisza-Parti Partyt, amely nyolcadik alkalommal is nagy sikert aratott. Ezúttal a búcsú hétvégéjén várták a szabadstrandra a kikapcsolódni vágyókat.