× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Több száz millióba kerülne az útfelújítás Algyőn

|
2020. október 14. | Önkormányzat

Rendesen ráférne már a felújítás Algyő legforgalmasabb útszakaszára, de az önkormányzat tehetetlen, hiszen állami tulajdonú az út. Hiába vennék át a tulajdonjogot, több száz millió forintba kerülne a munka.

Évek óta húzódik az algyői ön­­kormányzat és a Magyar Köz­­út Nonprofit Zrt. között az állami tulajdonú Kastélykert utca és a Vásárhelyi utca útfejlesztése, jelentős előrelépés azonban mégsem történt. Idén néhány tíz méteren aszfaltoztak a templomkanyarban, de ez nem elegendő ahhoz, hogy a főutca megfelelően járható legyen.

– Négy kilométernyi utat kellene megjavítani, de bárhogy és bárhol próbálkoztunk, eddig mindig falakba ütköztünk. A Közút azt is javasolta, hogy vegyük át önkormányzati tu­­lajdonba, és fejlesszük pá­lyázatokból, de mivel ez több száz millió forintos beruházás lenne, így nincs rá pályázati lehetőség – mondta Molnár Áron polgármester.

– Úgy éreztem, hogy a polgármesteri és a képviselő-testületi akarat nem elég, ezért most aláírást gyűjtünk a lakosság körében – jegyezte meg lapunknak a polgármester.

A településvezetőtől megtudtuk, folyamatosan érkeznek hozzájuk lakossági panaszok az út kapcsán, ezért is bíznak abban, hogy legalább ezer-kétezer aláírást sikerül majd összegyűjteniük. Azt re­­mélik, hogy ez majd a döntéshozók figyelmét is felhívja arra, hogy szükséges forrást elkülöníteni az algyői útra. Megtudtuk, az önkormányzatnak kész tanulmányterve van a beruházásra.

Megkerestük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t is az ügyben, akik válaszlevelükben azt ír­­ták, hogy teljes körű felújítási munkákat külön elrendelés és erre dedikált útfelújítási programok alapján valósíthatnak meg, az egyes útszakaszokra vonatkozóan javaslattételi le­hetőségeik vannak.

Mivel a Vásárhelyi és a Kastélykert utcák az állami közúthálózat szempontjából hálózati szerepet nem töltenek be, ezért korábban felajánlották az átadás lehetőségét az önkormányzat számára, amelynek így lehetősége nyílna a felújítást pályázati forrásból vagy saját költségvetéséből finanszíroznia – tették hozzá.

Beszámoltak arról is, hogy nyáron a Kastélykert utcának több részén is aszfaltozást vé­­­­­geztek, valamint lokális ja­­­vítások, táblacserék és burkolatjelfestési munkák is megvalósultak.

forrás: www.delmagyar.hu (Kiss Anna)

 

További hírek

Az MVM Démász Áramhálózati Kft. a szolgáltatásuk minőségének javítása érdekében hálózati munkákat végeznek, így áramszünet várható Algyőn az alábbi területeken...

2026. április 14. | Gazdaság Bővebben

Országgyűlési képviselők választása - részvételi adatok

2026. április 12. | Önkormányzat Bővebben

Országgyűlési képviselők választása 2026. algyői adatokkal (képviselőjelölti adatok)

2026. április 12. | Önkormányzat Bővebben

Országgyűlési képviselők választása 2026. algyői adatokkal 2. (listás adatok)

2026. április 12. | Önkormányzat Bővebben

Magyarország Köztársasági Elnöke az országgyűlési képviselők választását 2026. április 12. napjára tűzte ki. Szavazni 2026. április 12. napján (vasárnap) 6.00 órától 19.00 óráig lehet személyesen, a választási értesítőben megjelölt szavazóköri helyiségben, vagy mozgóurnával.

2026. április 09. | Önkormányzat Bővebben

×