× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Tizedik alkalommal is együtt harcoltak a rák ellen

|
2022. november 03. | Egészség, életmód

Az Algyői Nőegylet lelkes csapata tíz éve töretlenül szervezi és bonyolítja a Harc a rák ellen nevet viselő egészségmegőrző programot, amely a szervezők és a résztvevők számára egyaránt emlékezetes. Kovácsné Budai Éva elevenítette fel a jótékonysági tekerés múltját.

Az első alkalommal a tankot díszítettük fel a Levendula Hotel udvarában, amelyet nagy izgalommal tettünk, hiszen ragaszkodtunk a rendezvény elnevezéséhez: „Harc a Rák ellen”. Egy erős, nagy gépjárművet vontunk be rózsaszín anyaggal, és ékesítettünk egy Tóth János által készített monumentális kitűzővel, a mellrák elleni szalaggal.

Sok izgalom és öröm hatotta át az elmúlt tíz évet, mindig nagy volt az érdeklődés. Jöttek tekerni vágyók Szegedről, Hódmezővásárhelyről és Mindszentről is például. Több alkalommal a nyári meleg megnehezítette a biciklizést, de ennek ellenére mindig hősiesen végigtekerték a távot. A legidősebb néni 80 évesen Süli Jánosné, és ebben az évben a legfiatalabb kisfiú az 5 éves Koszó Máté volt. Az Algyői Nőegylet nagyon büszke rájuk.

A rendezvényt idén is Molnár Áron polgármester nyitotta meg, elismerően szólt a 10 év óta megszervezett programról, biztatva a társaságot az újabb táv megtételére, amelyen 140 fő vett részt, és 280 ezer forint támogatás gyűlt össze. Kahán Zsuzsanna professzor asszony pedig a prevencióról, a betegségek megelőzésének fontosságáról és a szűrővizsgálatok rendszeres betartásáról beszélt. A résztvevőknek a mammográfia emblémájával ellátott tornazsákot hozott ajándékba.

A programok megvalósítása során mindvégig támogatást kaptunk Algyő Nagyközség Önkormányzatától. Minden évben a COOP Zrt. biztosított ásványvizet a hőség leküzdésére, a Gyevi Patika a szőlőcukorral, a Levendula Hotel konyhája a finom ebéddel támogatta a tekerést. A Gyevikult Nkft. a helyet és a hangosítást biztosította a rendezvényhez, illetve segített a nevezési díjak beszedésében. Különféle finomságok kerültek időnként az úti csomagba, például csokoládé Miklós Attila és az Eurocent támogatásával, korábban Mészáros György banánt, Süveg János és családja zöldségeket biztosított a szendvicskehez. Molnár Zoltántól egyik évben kerékpárcsengőt kaptunk ajándékba. Vámos Zoltán cukrászmester süteményekkel kápráztatta el a résztvevőket, a Szamóca Fagyizó jóvoltából hűsítésképpen még fagyijegyet is osztogathattak a nőegylet tagjai. A Gyeviép Nkft. a kezdetek óta szakszerű szervizzel gondoskodik a kerékpározókról, olykor ugyanis haza is kellett szállítani a meghibásodott kerékpárokat. A Mozgás mindenkor stúdió vállalta ebben az évben is a bemelegítést Tóth Vera vezetésével. Lajos Csenge és Kormány László mentőtisztek az elsősegélynyújtásról gondoskodtak, amelyre szerencsére nem volt szükség, de jelenlétük nagy biztonságérzetet adott. Az Algyői Faluvédő és Polgárőr Egyesület irányította a biztonságos közlekedést két motoros Tápéi Faluvédő kollégával, Bárdos Róberttel és Restik Zoltánnal, akik minden évben lelkesen jönnek segíteni. Az Algyői Szivárvány Óvoda kollektívája is rendszeresen segíti a program megvalósítását, a Mixed Média jeleskedik a pólók nyomtatásában és beszerzésében. A programon született élmények megörökítéséről Tóth Ilona, a nőegylet fényképésze gondoskodik. Ebben az évben a 10. alkalom megünneplésére jó ebédhez szólt a nóta, Papp Józsi jóvoltából, a résztvevők nagy meglepetésére. A promóciós anyagot egy nyertes pályázat is segítette. A dekoráció elkészítésében pedig a Masni Lufi Dekor jeleskedett.

A támogatóknak hálás köszönet, hogy 10 éve összefognak a program sikeréért, gondoskodnak arról, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, és biztonságban legyenek.

A résztvevőket is jó érzéssel tölti el a program, hiszen minden évben közösen kerékpároznak a saját egészségükért. Szívesen tesznek azokért a beteg emberekért, akiknek az életminősége a betegségük miatt megváltozott, és ha részt is vennének, már sajnos nem tehetik megromlott egészségi állapotuk miatt.S

Mottónkkal búcsúzom: „Oszd ketté magad, és ne várj csak akkor ha adsz”. 

Kovácsné Budai Éva az Algyői Nőegylet elnöke

 

További hírek

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Hatvanban, a XXI. ITF Taekwon-do Nemzetek Kupáját. A versenyre, 8 ország több mint 300 sportolója nevezett. A harcművészek küzdelem és formagyakorlat kategóriákban mérhették össze tudásukat. Az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztálya 3 fővel képviseltette magát, akik 2 éremmel térhettek haza.

2023. május 31. | Sport Bővebben

Algyő Nagyközség Képviselő-testülete a 2023. május hó 31. napján tartott ülésén, a 148/2023. (V.31.) Kt, határozatával megállapította, hogy az Algyő Nagyközség Önkormányzata tulajdonában álló víziközművek koncessziós szerződés keretében történő üzemeltetésére a Szegedi Vízmű Zrt részéről benyújtott pályázat érvényes, a pályázati eljárás eredményes.

2023. május 31. | Bővebben

Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Algyő, Egészségház u. 42. I. emelet 4. szám alatt megüresedő költségalapú bérlakás legfeljebb 5 évre történő bérbeadására, 2023. július 01-től.

2023. május 30. | Önkormányzat Bővebben

Az „Esély Otthon az algyői fiataloknak" (EFOP-1.2.11-16-2017-00045) elnevezésű pályázat keretében az Algyő, Kosárfonó utca 16. szám alatti ingatlanban 13 lakás került kialakításra. Algyő Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet 11 lakásingatlan kedvezményes használatára.

2023. május 30. | Önkormányzat Bővebben

Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Algyő, Búvár u. 9. fsz. 2. szám alatt megüresedő költségalapú bérlakás legfeljebb 5 évre történő bérbeadására, 2023. július 01-től.

2023. május 30. | Önkormányzat Bővebben

×