Az Európai Mobilitási Hét (EMH) a fenntartható városi és települési közlekedésért minden évben szeptember 16-22.-e között megrendezett kampány az európai városi hálózatok szervezésében és az Európai Bizottság Környezetvédelmi és Főigazgatósága támogatásával. A kampány célja az európai önkormányzatok ösztönzése a fenntartható közlekedést szolgáló intézkedések bevezetésére, valamint arra, hogy a helyi lakosok, civil szervezetek, vállalkozók figyelmét felhívják a környezettudatos viselkedésre, valamint a gépkocsin kívüli egyéb közlekedési eszközök használatára.
A 2002-es indulás óta a kampányhoz évről évre egyre több önkormányzat társult – a 126/2010. (V. 26.) Kt. határozat értelmében pedig az idei esztendőben Algyő Nagyközség is csatlakozni kívánt a nemzetközi kezdeményezéshez, melynek idei mottója a „Közlekedj okosabban, élj egészségesebben!” szlogen volt. A szervezők megkeresésére azonnal csatlakoztak az intézmények, civil szervezetek, érdeklődők és segítők a nemzetközi kezdeményezéshez, így Algyőn egy – a helyi specialitásokra és lehetőségekre alapozott –programsorozat bontakozott ki. A mobilitási hét alkalmával az érdeklődők kerékpár- és gyalogostúrákon ismerhették meg a település épített és természeti értékeit, megtisztították a főtér és faluház környékét, egészség- és életmód napon szépülhettek és gyógyulhattak. A szűrővizsgálatok mellett állapotfelmérés, lovaskocsizás, úszás, rendhagyó kerékpáros testnevelő órák, óvodai rajzpályázat, ügyességi traffipax-os kerékpár-gyorsasági verseny, kajak-kenu bemutató, horgászverseny, életreform klub és Pálinkó tánciskola várta az érdeklődőket.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a program sikeres megvalósításában részt vevőknek és reméljük, hogy Algyő jövőre is kapcsolódni fog a nemzetközi környezetvédelmi ’mobilitási’ héthez.
Köszönet a résztvevőknek: Algyői Általános Iskola, Algyői Faluház, Könyvtár és Tájház, Algyői Faluvédő Egyesület, Algyő Nagyközség Önkormányzata, Algyői Lovasklub, Algyői Nőegylet, Algyői Sportkör Kajak-Kenu Szakosztály, Algyői Természetvédő és Horgász Egyesület, Bóbita Bölcsőde, Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, Egyesített Szociális Intézmény és Gyermekjóléti Szolgálat, Gyevi Patika, GYEVIÉP Nkft., GYEVITUR Kft. – Borbála Fürdő, körzeti megbízottak, Magyar Vöröskereszt, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Enegriagazdálkodási Főosztály Mészáros Imre vezető-tanácsos, Pálinkó Lujza és Lengyel Zoltán, Szeged Rendőrkapitányság, Szivárvány Óvoda, Szőke Tisza Algyői Nyugdíjasklub.
Tájékoztatom a Tisztelt lakosságot, hogy a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően 2023. december 23. napjától 2024. január 1. napjáig az Algyői Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünet lesz.
Javult a határ menti folyóvizek állapota annak a 4,06 millió eurós (1,542 milliárd forintos) költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően, mely során négy romániai és két magyarországi településen korszerűsítették a szennyvíz-kezelését – közölte Tóth Godó Valéria, a Szegedi Vízmű Zrt. projektvezetője szerdán Szegeden.
Az Algyői kétségkívül az egyik legjobb a Napfény Városának vonzásköréből, ha a halételeket vizsgáljuk. Persze még akkor is komoly vetélytárs a Kiskőrössy, az Öreg Kőrössy és a Fehértói. Amennyiben csak a halászlét vizsgáljuk, a magam részéről Kárpát medencei szinten az Algyőit halászcsárdáét tartom a legmeggyőzőbbnek a tiszai (szegedi) műfajban.
Már november 25-e előtt megkezdtük a készülődést a Gyevikult Nkft. által szervezett adventi kézműves programjára. Hiszen a rendezvény egyik foglalkozása a mézeskalács házikó készítés volt. A másik programelemünk ajtódísz készítés volt.
Székelyhídon került sor a XVII. Érmelléki Kórustalálkozóra, melyen immár másodjára vett részt az Algyői Búzavirág Dalkör.